2019. november 22., péntek
Cecília

Egyéb Miskolc

Digitális közösségi alkotóműhely nyílt

Digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át a Miskolci Szakképzési Centrumban, ahol egyúttal a „21. századi szakképző iskolák” országos fejlesztési program keretében megújuló informatikai technikum alapkövét is letették. A modern létesítmény kaput nyit a mai kor technikáját alkotó módon használó miskolci fiatalok tehetsége előtt.

Az eseményen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta: Miskolcon egy elkészült és egy most induló szakképzési infrastruktúra-fejlesztés szolgálja a fiatalok gyakorlatorientált felkészítését, a szakképzési centrumban XXI. századi multifunkciós tér, digitális közösségi alkotóműhely jött létre, amelyet a digitális világ legkorszerűbb eszközeivel szereltek fel.


A diákok robotokat próbálhattak ki az alkotóműhely átadóünnepségén
MTI/Vajda János

Iskolafejlesztési program

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által tavaly meghirdetett XXI. századi iskolafejlesztési program keretében három helyszínen, köztük Miskolcon indul pilotprogram, amelynek célja a minőségi, modern szakképzőkörnyezet megteremtése, a szakképzés vonzerejének növelése, ezzel is biztosítva a gazdaság számára a szükséges képzett munkaerőt. Miskolcon négy tagintézményben összesen 6,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg.

Palkovics László elmondta: a felsőoktatásért is felelős innovációs tárca arra törekszik, hogy a szakképzést a mérnökképzés előszobájává fejlesztve támogassa a fiatalok pályaválasztását. A képzett szakemberekre azért van szükség, mert a jól végzett szakmunka nemcsak a családnak jelent biztos jövőt, hanem a gazdaság fenntartható növekedéséhez, Magyarország sikeréhez is hozzájárul.

Miskolcról szólva úgy fogalmazott: a borsodi megyeszékhely minden szükséges adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy az országhatáron is túlmutató jelentőségű gazdasági, ipari, innovációs, oktatási, tudományos és kulturális központtá váljon.


A szakképzési centrumot a digitális világ legkorszerűbb eszközeivel szerelték fel – fotó: MTI

Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője hangsúlyozta, hogy „Miskolcon visszavonhatatlanul elkezdődött a XXI. század”.

– Tudatosan készülünk arra, hogy a fiatalok kreatív tudására és széles körű információtechnológiai ismereteire támaszkodva új dimenzióba helyezzük a város fejlődését, erősítsük azt a gazdaságfejlesztési irányt, amely Miskolc hosszú távú jövőjét meghatározza – mondta Alakszai Zoltán. Hozzátette: a városok, régiók között ma nagy a verseny, nemcsak a befektetőkért, hanem a jól képzett munkaerőért is.

Kapcsolódó Cikkek

  • 89 éves lenne Török István

    89 éves lenne Török István

    Török István az 1956-os forradalom győri eseményeinek kiemelkedő alakja volt. Az emigrációból az amnesztia reményében tért haza, ehelyett letartóztatták, majd kivégezték.

  • Szeretetsüti a sikeres nyelvvizsgákért

    Szeretetsüti a sikeres nyelvvizsgákért

    A Tiszta Szívvel Egyesület idén ismét megrendezi a tavalyi év egyik legnépszerűbb jótékonysági rendezvényét, a SzeretetSütit. A jótékonysági süteménymustra és adománygyűjtő vásár november 24-én, vasárnap délután várja mindazokat, akik egy-egy tálca házi készítésű süteménnyel neveznének be a sütiversenybe, de természetesen azokat is, akik csupán szeretnék megkóstolni Vásárhely legfinomabb házi készítésű süteményeit.