2019. október 16., szerda
Gál

Extra

Drámai születésnap! L.L. Junior és Csilla így emlékezett meg Dávidka sírjánál

Hétfőn ünnepelték volna elvesztett kisfiúk születésnapját, azonban az énekes és exe között még mindig nincs egyetértés.

A tragikus autóbalesetben elhunyt kisfiú szülei között továbbra is nagy a feszültség, ugyanis a Bors információi szerint nem együtt látogattak ki néhai kisfiuk sírjához negyedik születésnapján. Csilla a délelőtti órákban járt a Fiumei úti temetőben a sírnál, ahol a szeretett gyermeke számára ajándékba hozott három piros lufi jelezte, továbbra is minden egyes percben rá gondol, beszélni azonban képtelen volt. A látottak után a lap felkereste az énekest, aki kedvesen, de a gyász miatt folyamatosan elcsukló hangon fogadta a hívásukat.


– Borzasztó érzés, elképzelhetetlen ez a mai nap, nem tu­dok most erről beszélni – mondta Junior, majd részvétük kifejezése után bontotta a vonalat a zenész.

Mint arról beszámoltunk, a hároméves kisfiút augusztus 31-én egy szabályosan közlekedő autó gázolt el Zuglóban, mikor átszaladt az úton. A rendőrök keresik a tragédia felelősét. A rapper korábban volt párját hibáztatta, akinek most pszichológiai vizsgálatot kért.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek