EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,59 Ft
2019. szeptember 21., szombat
Máté, Mirella

Belföld

Elektromosroller-flottát alakítana ki Hódmezővásárhelyen Grezsa István

Háromszáz elektromos rollerből álló flotta kiépítését tervezi Hódmezővásárhelyen Grezsa István (független) polgármesterjelölt.

A politikus pénteken az alföldi településen tartott sajtótájékoztatóján – melyre maga is egy elektromos rollerrel érkezett – azt mondta, Hódmezővásárhely óriási város, csaknem 50 ezer hektár a közigazgatási területe, ezért nehéz megszervezni a közlekedést.


Jelentős változást hoz majd a tram-train elkészülte – a tervek szerint 2021 szeptemberére – amely félórás villamosúttal összeköti Hódmezővásárhely és Szeged belvárosát – közölte a polgármesterjelölt.

Grezsa István bejelentette, a tram-train környezetbarát beruházásához csatlakozva elektromosroller-rendszer kiépítését tervezi, amely elsősorban a fiatalabb korosztálynak lehet vonzó.


A politikus kifejtette, Európa egyik legolcsóbban működtethető elektromosroller-flottáját szeretné Hódmezővásárhelyen kialakítani. A városban több ponton elhelyezett eszközöket mobiltelefonos alkalmazás segítségével lehetne bérelni.

A teljes rendszer 2021 szeptemberétől működne, de a próbaüzem már jövőre elkezdődhetne – tudatta Grezsa István.

Hódmezővásárhely a kerékpárok városa, csaknem 70 ezer bicikli van a helybeliek tulajdonában. A rollereket nem a kerékpárok helyett, hanem azok mellett használnák – mondta a politikus.

A város kiválóan alkalmas az új szolgáltatás bevezetésére, hiszen belterületen 32 kilométer, külterületen 50 kilométer kerékpárút van, és a Modern városok program keretében további 117 kilométer építését tervezik – közölte a polgármesterjelölt.

A 14 évesnél idősebb érdeklődők 12 rollert hétfőtől ingyenesen kikölcsönözhetik a polgármesterjelölt irodájában.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja

    A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja

    A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja, hiszen a kis- és középvárosok kezében van az ország jövője – hangoztatta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Kőszegen a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI) által szervezett, “Kreatív város – Fenntartható Vidék” (KRAFT) címet viselő konferencia megnyitóján.

  • Szombaton rendezik meg a Színházak éjszakáját

    Szombaton rendezik meg a Színházak éjszakáját

    Kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal, premierekkel és egyéb rendhagyó programokkal várja harmincnégy budapesti teátrum a közönséget szombaton a Színházak éjszakáján, amelyhez számos vidéki színház is csatlakozik.