EUR: 331,55 Ft
CHF: 302,99 Ft
2019. szeptember 16., hétfő
Edit

Külföld

Elfogtak egy nőt, aki az Iszlám Állam terrorszervezet tagja lehet

Elfogtak a németországi Hamburgban hétfőn egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tagja volt.

A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a háromgyermekes anya 2015 januárjában kiskorú gyermekeivel Németországból Törökországba, majd onnan az akkori férjével és a gyerekekkel Szíriába utazott.


A német-tunéziai kettős állampolgárságú gyanúsított a terrorszervezet egykori központjaként számon tartott Rakkában telepedett le családjával. Feladata a háztartás vezetése és “az IÁ ideológiájának megfelelő” gyereknevelés volt – áll a közleményben.

A gyanúsított férje az IÁ harcosaként tevékenykedett, és 2015 tavaszán az életét vesztette a Kobane körüli harcokban. Az özvegy néhány hónappal később hozzáment egy Németországban ismert – Deso Dogg művésznevű – egykori rapzenészhez, aki még 2014-ben csatlakozott a dzsihadistákhoz Szíriában, és a legutóbbi értesülések szerint tavaly meghalt egy légicsapásban.


A többi között terrorszervezetben viselt tagsággal gyanúsított nő új házassága megromlott, és viták miatt, valamint azért, hogy negyedik gyermekét Németországban hozza a világra, 2016 szeptemberében, terhesen, három gyermekével együtt visszatért.

Egy júniusban ismertetett belügyminisztériumi kimutatás szerint az utóbbi években mintegy 1050-an távoztak Németországból Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz.

Nagyjából kétharmaduk rendelkezik német állampolgársággal, és néhány százan vehettek részt fegyveres akciókban. Egyharmaduk visszatért Németországba, 220 fő meghalt, további mintegy 160-ról pedig nincsenek információk. Valószínűleg nagy részük meghalt a harcokban, de előfordulhat, hogy az IÁ visszaszorítása után néhányuknak sikerült elmenekülni és elrejtőzni.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Salvini: a Conte-kormány elárulta Olaszországot

    Salvini: a Conte-kormány elárulta Olaszországot

    Békés, demokratikus és forradalmi ellenállásra szólította fel az olaszokat az “Olaszországot eláruló és rabszolgává tevő” új római kormánnyal szemben Matteo Salvini, az ellenzéki Liga vezetője a párt éves nagygyűlésén a lombardiai Pontidában vasárnap.

  • Erősödnek a V4-ek!

    Erősödnek a V4-ek!

    A visegrádi országok, köztük Magyarország erősödése érezhető az Európai Bizottság összetételének alakulásában – mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap.

  • Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot

    Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot

    Bevándorláspárti bosszúállók mindent megtesznek Magyarország ellen az új Európai Parlamentben, és erről szól a hétfői brüsszeli meghallgatás is – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.