2020. július 09., csütörtök
Lukrécia

Belföld

Elképesztő siker! Magyar kutatócsoport adhat reményt a rákbetegeknek

A Markó-Varga György klinikai kutató professzor által a Semmelweis Egyetemen vezetett klinikai kísérleti program keretében 50 százalékban hatásos kezeléseket értek el eredetileg végstádiumban szenvedő rákbetegeknél – írta a Növekedés.hu pénteken.

A honlapon publikált interjúban a svéd Lund Egyetem világszerte elismert szenior klinikai kutató professzora elmondta: már fél évtizede foglalkoznak a nagy kihívást jelentő malignus melanoma (rosszindulatú melanóma) tumorbiológiai folyamatainak megértésével, újabb gyógyszeres támadáspontok lehetséges azonosításával. Gyakori az előrehaladott betegség, amelyre a végső stádiumban alig van kezelési lehetőség – magyarázta.


Kifejtette: a rák kiegészítő kezeléseként alkalmazzák az úgynevezett hipertermiát a konvencionális kezelés mellett vagy után. Az eljárás sokat fejlődött az utóbbi évtizedekben, új gépeket, berendezéseket fejlesztettek ki, és különösen a Távol-Keleten, Dél-Európában, németajkú országokban, valamint Kanadában terjedt el a terápia alkalmazása.

A kutató közölte: a budapesti Semmelweis Egyetem három éve vezeti a klinikai kísérleti programot, amelynek keretében eddig 140 beteg kapott kezelést. Csaknem 50 százalékban hatásos kezelésről van szó olyan esetekben, ahol a remény eddig csekély volt – mondta. Hozzátette: a betegek csaknem fele reagált jól a kezelésekre, elkezdett zsugorodni a tumor a kezelés hatására, számos esetben tünetmentesség alakult ki, és vannak olyanok, akik újra teljes életet tudnak élni.


Markó-Varga György megjegyezte: a kezeltek valamennyien olyan végstádiumban lévő rákbetegek, akikről az orvosok már lemondtak, legfeljebb 6 hónapot adtak nekik. A világban több országban bevezették már ezt a kezelést, és az egészségbiztosítások is fedezik.

Elmondta: az eljárás elsősorban az úgynevezett szolid (körülírt) tumorok esetében, de hematológiai betegségekben is működik, ezen belül is leginkább a hasnyálmirigy-, tüdő- vagy mellrák kezelésére alkalmazzák. Jelenleg az agytumor gyógyításán dolgoznak – fűzte hozzá.

A Magyarországon is működő kísérleti programban a daganatok kezelését rádiófrekvenciás sugárzással végzik. Olyan rákbetegek jelentkezhetnek a kezelésre, akik palliatív ellátásra szorulnak, vagyis gyakorlatilag már végstádiumban vannak. Ez azt jelenti, hogy a daganat elterjedt a testben, nem használt semmilyen terápia, és az orvosok legfeljebb három-hat hónapot jósolnak a betegnek – közölte.

A kutató arról is beszélt, hogy a kezelés hat-nyolc hétig tart, és hetente általában háromszor kell befeküdni egy-egy órára. Egyáltalán nem fájdalmas, és a kezelést a rákbetegek ingyenesen kapták.

Markó-Varga György azt is közölte, hogy sikerült tíz új proteint felfedezniük, amelyeket emberi szervezetben még soha nem azonosítottak. A kutatócsoport több mint száz magyar, illetve svéd tumoros betegnél diagnosztizálta ezeket a proteineket, amelyek kulcsfontosságú szerepet játszanak a rosszindulatú melanóma esetében, ami a daganat növekedésének korlátozását jelenti – mondta.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek