2019. szeptember 17., kedd
Zsófia

Sport

Ezüstérmes a magyar csapat!

Ezüstérmet nyert a magyar férficsapat – Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence összeállításban – szombaton a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság hagyományos versenyében. Győzött a dél-koreai válogatott, míg a bronzérmet a britek harcolták ki.

A döntőbe jutott 36 versenyző pénteken túlesett a körvíváson, így szombatra az úszás, a bónuszvívás, a lovaglás és a kombinált szám maradt.


A 2017-es évben egyéniben vb- és Eb-ezüstérmes Kasza, a szombati folytatáskor a Kincsem Parkban a nyolcadik legjobb idővel teljesítette a 200 méter úszást. A körvívásnál Kasza három ellenfelét győzte le, ezzel a harmadik szám előtt a kilencedik volt, majd a lovaglás után, feljött a negyedik helyre, megelőzve Marosit. A 3200 méteres futást követően ötödikként fejezte be a napot.

Az egyéniben Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes Marosi ötödik helyen állt a vívás után, úszásban pedig a negyedik legjobb volt. Két szám után hatodikként várta a folytatást, és bár a lovaglásban két akadályt levert, így is az ötödik helyre lépett. A kombinált szám végére azonban kiszorult az első tízből.

Demeter, aki a magyar férfiversenyzők közül egyedül rendelkezik olimpiai kvótával, Kaszához hasonlóan 19/16-os mérleggel fejezte be a pénteki vívást. A kombinált versenynek kilencedikként vághatott neki, végül négy pozícióval hátrébb ért be.

A magyarok a második érmüket nyerték a hazai világbajnokságon azután, hogy hétfőn a Barta Luca, Réti Kamilla páros szintén második lett női váltóban.

Kapcsolódó Cikkek