EUR: 332,75 Ft
CHF: 303,30 Ft
2019. november 20., szerda
Jolán

Belföld

Fidelitas: A pécsieknek joguk van tudni az ellenzéki jelölt múltjáról

Tájékoztató kampányt indít a Fidelitas arra emlékeztetve az embereket, hogy több millió tonna fát tüzeltek el a pécsi hőerőműben az ellenzék polgármesterjelöltjének, Péterffy Attilának az irányítása alatt – jelentette be a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke hétfőn.

Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő a Mecsek egyik legnépszerűbb turistaútjánál általuk elhelyezett “figyelemfelhívó tábla” előtt beszélt a kampány indulásáról újságíróknak.


Az elnök Péterffy Attiláról azt mondta, “ő annak a Gyurcsány Ferencnek az embere, aki már egyszer tönkretette az országot és annak a baloldalnak a jelöltje, amely már egyszer tönkretette Pécset”.

Péterffy Attiláról tudvalevő – folytatta -, hogy segédkezett a Mecsek erdeinek megtizedelésében, amikor az irányítása alatt lévő pécsi hőerőműben hárommillió köbméternyi fát tüzeltek el.


A pécsieknek jogukban áll tudni, ki és milyen tetteket követően kérné bizalmukat, ezért szórólapokkal, óriásplakátokkal és a közösségi médiában tájékoztató kampányt erről indítanak a jövő héttől – közölte.

Böröcz László felidézte: az ellenzéki polgármesterjelölt hosszú éveken át volt a pécsi erőmű vezetője, abban az időszakban, amikor mecseki fákkal táplálták a kazánokat. A Mecsek a mai napig nem heverte ki azt a pusztítást, amelyet éveken át folytattak az erdeiben, csak azért, hogy a fákból energiát állítsanak elő – jelentette ki. Tarra vágott erdőrészek, facsonkok tanúskodnak az akkori gyakorlatról, nem véletlen, hogy a hétköznapi emberek csak Péterffy-irtásoknak nevezik a környezeti sebeket – fogalmazott.

A Fidelitas-elnök azt mondta, hogy az erdők kiirtásával Péterffy Attila gyorsan és könnyen akarta extraprofithoz juttatni az erőmű külföldi tulajdonosait. Természetvédő civil szervezetek próbálták megakadályozni ezt a gyakorlatot, de mindig falakba ütköztek, mert “Péterffy Attila egyszer sem engedte nekik bevizsgálni a fákat” – mondta a kormánypárti politikus.

Böröcz László felhívta a pécsiek figyelmét arra, hogy mielőtt behúzzák az ikszet, gondolják át, olyan polgármestert szeretnének, aki folytatja a város építését vagy olyat, aki “bizonyította a Mecsekben, hogy mire képes” – fogalmazott.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Argentínában is imádják a gulyást

    Argentínában is imádják a gulyást

    Maximiliano Gabriel Gregorio Cernadas, Argentína magyarországi nagykövete elkötelezett híve a két ország közötti kulturális kapcsolatoknak. Nemrégiben José Cura, a világhírű tenor jött hazánkba fellépni.

  • Titkokban találkozott Soros és Timmermans

    Titkokban találkozott Soros és Timmermans

    Titkos találkozó keretein belül tárgyalt egymással Soros György és Frans Timmermans hétfőn Brüsszelben. A spekuláns és az Európai Bizottság jelenlegi alelnökének megbeszéléséről csupán az EB honlapján volt volt tájékoztatás, arról, hogy pontosan miről is volt szó a találkozón, nem adtak információt.