2019. szeptember 21., szombat
Máté, Mirella

Belföld

Figyelték a zsaruk a liszttel átvert férfit

A kábítószer-ellenes zsaruk órákon át hallgatták ki a drog helyett lisztet vásároló tokaji palimadarat. A nyomozóknak csak a férfi őrizetbe vétele után esett le, hogy nem drogüzletet, hanem hatalmas csalást lepleztek le.

Büntetett előéletű és egyáltalán nem ismeretlen a rendőrök előtt az a férfi, akit több mint 100 millió forinttal csaptak be áldrogkereskedők. A milliókért finomlisztet vásároló férfinak ugyanis korábban már meggyűlt a baja a kábítószeres zsarukkal. A Lokál információi szerint éppen ezért hallgatták le a rendőrök, amikor az óriási átverés áldozata lett. Úgy tudjuk, hogy a zsaruk végighallgatták, amint az ál-kábítószerkereskedők megbeszélik az üzlet részleteit, és ezután fogták el a tokaji férfit.

 

– Az első körben áldozat volt az őrizetbe vett férfi, aki a rendőr kollégáknak elárulta, hogy a házkutatáson, amit nála tartottak, azért nem találtak drogot, mert átejtették – mondta el az ügyön dolgozó jogász a Lokálnak. Hozzátette, azért nem tett feljelentést a rendőrségen, mert szégyellte, hogy így átverték.
Mint kiderült, a hat fő, akit megnevezett, egy családhoz tartozott. F. László és a többiek kivétel nélkül részt vettek az átejtésben, mindent profi módon megszerveztek. Még a család hölgytagjainak is jutott szerep a színjátékban. A rendőrség egyedül a férfi 16 éves fiát nem tudta elfogni, ő szökésben van.

Credit line: Profimedia, DPphoto

F. László öt társával júniusban és júliusban több mint százmillió forintot csalt ki egy tokaji férfitól, akinek négyszeres anyagi haszonnal kecsegtető kábítószer-ügyletet ajánlott. Június 8-án Budapesten 15 millió forintot vettek át tőle hatvanezer darab kábítószernek mondott „bogyó” beszerzésére. F. László bűntársaival el is játszatta a drogvásárlást, amit közben telefonon közvetített a sértettnek.
Június 26-án egy külföldről érkező 180 milliós drogszállítmány éjszakai átvételét színlelték. Az átadást a 37-es úthoz szervezték. A tokaji férfi ekkor 45 millió forintot adott át, majd a közelben „megtalálták” az odakészített hat, egyenként egykilós lefóliázott csomagot. A sértett előtt próbaadagot vettek a lisztből, és azt mondták, hogy az anyag százszázalékos tisztaságú kokain. Ezek után a tokaji férfi úgy bekapta a csalit, hogy könnyűszerrel kicsalták tőle – több részletben – az összesen 104 millió forintot, amiért gondosan becsomagolt lisztet kapott.

Kapcsolódó Cikkek

  • A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja

    A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja

    A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja, hiszen a kis- és középvárosok kezében van az ország jövője – hangoztatta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Kőszegen a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI) által szervezett, “Kreatív város – Fenntartható Vidék” (KRAFT) címet viselő konferencia megnyitóján.

  • Szombaton rendezik meg a Színházak éjszakáját

    Szombaton rendezik meg a Színházak éjszakáját

    Kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal, premierekkel és egyéb rendhagyó programokkal várja harmincnégy budapesti teátrum a közönséget szombaton a Színházak éjszakáján, amelyhez számos vidéki színház is csatlakozik.