2019. október 22., kedd
Előd

Extra

István: A kisfiam meghalt, de nem akarok börtönbe menni

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség egy kosdi férfivel szemben, aki a szülői feladatait elhanyagolta. A gyerekei gázöngyújtóval felgyújtottak egy melléképületet, az ötéves Petike a lángok közt lelte halálát. Az apa most nyilatkozott a Lokálnak. 

Mint azt a Lokál megírta, tavaly augusztus 14-én Kosdon S. István vigyázott a két kisebbik fiára. Feltöltött két öngyújtót, amit a kicsiknek odaadott, hogy vigyék be a szobába. Csakhogy ők a sufniba mentek vele, ott felgyújtottak egy papírzacskót, de szinte azonnal lángra kaptak az öreg bútorok is. A nagyobbik fiúcska még ki tudott szaladni az épületből, öccse a lángok között rekedt, életét vesztette. A Pest Megyei Főügyészség most emelt vádat az apa ellen, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kell felelnie.
– Nem tudom, miért én ülök a vádlottak padjára, hiszen amíg a házban dolgoztam, az udvaron volt a gyerekekkel az édesanyám és az öcsém. De nem hibáztatok senkit, megvárom a bírósági tárgyalást. Elképzelni sem tudom, hogy én börtönbe kerüljek – mondta a Lokálnak S. István.


Felesége is elhagyta
S. István tájékoztatása szerint a tragédia óta felesége elhagyta, majd beadta a válópert. A férfi egyedül nevelte tovább három gyermekét, akiket végül a gyámhatóság nevelőszülőknél helyezett el. Az apjuk egy hónapban kétszer láthatja őket.
„Azt nem bánom, hogy a feleségem elhagyott, de azt nagyon, hogy Petike meghalt – tette hozzá S. István. – Szerencsére a fiaim együtt maradtak, már nem keresik a kisöccsüket. Sajnos nem kaphatom vissza őket, mert büntetőeljárás indult ellenem.”

Címkék

Kapcsolódó Cikkek