2019. október 16., szerda
Gál

Sport

Ronaldo: Több aranylabdát érdemlek, mint Messi

Cristiano Ronaldo, a Juventus támadója azt mondta, pályafutásuk végén ő több aranylabdát érdemel majd, mint nagy riválisa, az FC Barcelonát erősítő Lionel Messi, és reméli, hogy úgy vonul majd be a futballtörténelembe, mint minden idők legjobbja.

A 34 éves portugál labdarúgó – aki eddig ugyanúgy ötször nyerte meg a France Football modernizált díját, mint Messi – elárulta: karrierje alkonyán szeretne még többet begyűjteni a sportág egyik legjelentősebb egyéni elismeréséből.


“Messi ott van a labdarúgás történelmében” – fogalmazott kedden a brit ITV-n, Piers Morgannak nyilatkozva Ronaldo. – “De szerintem nekem jár még a hatodik, hetedik vagy nyolcadik aranylabda is, hogy fölötte legyek. Nagyon szeretném és úgy érzem, megérdemlem.”

Az Európa-bajnok portugál válogatott ötszörös Bajnokok Ligája-győztes csapatkapitánya azt mondta, nem barátok Messivel, de hálás neki azért, hogy a szereplésével őt is jobb teljesítményre sarkallta.

“Nem követem a rekordokat, azok követnek engem. Az én függőségem a siker, de nem gondolom, hogy ez rossz dolog lenne, inkább jó. Motivál. Ha nem vagy motivált, jobb, ha abbahagyod” – osztotta meg hitvallását Cristiano Ronaldo.

Kapcsolódó Cikkek

  • Moszkvai tenisztorna: Babosék az elődöntőben

    Moszkvai tenisztorna: Babosék az elődöntőben

    Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős győzött a párosok negyeddöntőjében a moszkvai keménypályás tenisztorna egymillió dollár (300 millió forint) összdíjazású női versenyében.

  • Szabó Tünde: Sportolóink érdekeinek védelme kiemelten fontos feladatunk

    Szabó Tünde: Sportolóink érdekeinek védelme kiemelten fontos feladatunk

    A sportolók védelmében szükség van arra, hogy a szakszövetségek megalkossák a sportágspecifikus egészségügyi szabályzatukat, amelynek alkalmazásával jelentősen csökkenthetők a sportolók hosszú távú, esetleg maradandó sérülései – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Testnevelési Egyetemen (TF) megtartott szerdai előadásában.

  • Cristiano Ronaldo 700 gólt szerzett

    Cristiano Ronaldo 700 gólt szerzett

    Cristiano Ronaldo pályafutása 700. gólját szerezte tétmérkőzésen hétfőn este, amikor betalált a portugál labdarúgó-válogatottban az ukránok elleni Európa-bajnoki selejtezőn.