EUR: 332,51 Ft
CHF: 301,75 Ft
2019. október 16., szerda
Gál

Egyéb Sopron

Sopron fontos része a magyar gazdaságnak

Sopron is szerves része lesz a magyar gazdaságnak – többek között erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter egy lakossági fórumon Sopronban.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte, a kormány mindent elkövet, hogy Sopron megkapja, elvégezze azokat az infrastrukturális fejlesztéseket, amelyekkel bekapcsolódhat a gazdasági vérkeringésbe, amely most az országot jellemzi.

Dr. Farkas Ciprián (jobbra) és Varga Mihály (balra)
Fotó: Griechisch Tamás

– Sopron évtizedekkel ezelőtt pont a határok miatt került hátrányba, majd pedig az egyre emelkedő adósság korlátozta a város fejlődését – mondta.

Varga Mihály kiemelte, hogy Sopron fontos része a magyar gazdaságnak
Fotó: Griechisch Tamás

Varga Mihály hangsúlyozta, hét évvel ezelőtt döntött úgy a kormány, hogy sok más település mellett Sopron adósságállományát is átvállalja, így elindulhatott a felzárkózás. A gazdaság teljesítőképességének köszönhetően a Modern Városok Program pedig újabb lendületet adott Sopronnak.
Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok szerint rendkívül megtisztelő a pénzügyminiszter látogatása, és kifejtette: a kormánynak jelentős érdemei vannak abban, hogy a város itt tart, és komoly fejlődés tapasztalható minden területen. A tanácsnok köszönetét fejezte ki Magyarország kormányának, és elmondta, továbbra is ezen az úton szeretnének járni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Újabb játszóteret adtak át

    Újabb játszóteret adtak át

    Újabb játszóteret adtak át Pécsett, ahol az egészséges és a fogyatékkal élő gyerekek együtt is tudnak játszani. A Béke parkban kialakított többállomásos, hintával, körfogóval, mászókákkal és csúszdával ellátott játszótér létesítését a Szerencsejáték Zrt.

  • Mi lesz a kultúrával?

    Mi lesz a kultúrával?

    Botka László ebben az időpontban és helyszínen fogja megtartani kampányzáró rendezvényét, ezért marad el a Chili Weekend.

  • Csökken a zaj, életbe lép a büntetés

    Csökken a zaj, életbe lép a büntetés

    Október elsejétől érvényesíti díjszabályzatában az éjjeli repülési műveletek visszaszorítását célzó díjtételt a fővárosi repülőtér üzemeltetője.

  • A szépkorúakat köszöntötték

    A szépkorúakat köszöntötték

    Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Ez a nap is emlékeztet, hogy figyeljünk az idősek problémáira, segítsük őket a mindennapokban, és köszönetet mondjunk mindazért, mit tőlük kapunk.