2019. szeptember 17., kedd
Zsófia

Extra

Szívbemarkoló! L.L. Junior volt párja csak így láthatja a kisfiát

Komolyan egymásnak feszült korábban az énekes és volt párja, azonban a kisfiúk temetésére békét kötöttek, de még mindig nem teljesen felhőtlen Csilla És L.L. Junior viszonya.

Mint arról beszámoltunk, a kicsit augusztus 31-én ütötte el egy autó Zuglóban. Ezután az énekes a párját hibáztatta a tragédiáért, majd erre reagált élesen a volt párja. Szerencsére a gyermeküket gyászoló szülők azóta igyekeznek kerülni a konfliktusokat.


A Bors megtudta, hogy azért még nem értenek mindenben egyet. Nagyobbik gyermekük, Lacika jelenleg is az édesapjával van. Anyukája csak videón láthatta.

A Bors megtudta, hogy a béke a szomorú esemény után sem bomlott meg, és bár Csilla akarata ellenére az idősebb Lesi fiúcska még mindig az édesapjánál van, a szülők már beszélnek, és az édesanya ügyvédje szerint lassan, de biztosan közelítenek.


– A felek között el­kezdődött egy konstruktív párbeszéd. Már tettek kölcsönös gesztusokat egymás irányába, ügyfelem például eltávolította közösségi oldaláról az ominózus posztot, amiben volt párja apaságáról ír. Junior pedig engedte, hogy anya és fia egy mondat erejéig telefonon beszéljenek – mondta lapunknak dr. Horváth Gábor büntető szakjogász.

A lap úgy tudja, a telefonon váltott egyetlen mondat mellett a rapper egy videót is küldött Csillának Lacikáról, akit épp biciklizni tanított. A rapper ugyanis mindent megtesz, hogy nagyobbik fia a lehető legkevesebb lelki sérüléssel ússza meg öccse elvesztését. Úgy tudni, Lacikát pszichológus kezeli, és környezete óvja minden fájdalomtól.

Kapcsolódó Cikkek