EUR: 330,99 Ft
CHF: 300,99 Ft
2019. október 21., hétfő
Orsolya

Külföld

Trump: Úgy tűnik, hogy Irán áll a szaúdi támadás hátterében

“Úgy tűnik”, hogy Irán áll a szaúdi olajmezők elleni támadás hátterében, de biztosan még nem állítanám” – fogalmazott Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Ház Ovális Irodájában, ahol a bahreini trónörökös társaságában nyilatkozott az újságíróknak.

Az amerikai elnök ugyanakkor kijelentette, “nagyon közel állnak” annak megállapításához, hogy ki a felelős a támadásért. “Ezt teljes bizonyossággal akarjuk megállapítani” – mondta.


Trump leszögezte: az Egyesült Államok nem akar háborút Iránnal, bár felkészül, és megvan erre a katonai képessége. “A mienk a legerősebb haderő a világon” – szögezte le. “Nem akarok új konfliktusokat, bár igaz, ez néha elengedhetetlen” – fűzte hozzá.

Arra az újságírói felvetésre, hogy Teherán cáfolja a felelősségét az ügyben, Trump emlékeztetett arra, hogy amikor Irán korábban lelőtt egy drónt, azt állította, hogy a gép az iráni légtérben járt. “Ez egy nagy hazugság volt, de ennek tudatában is ragaszkodtak a történethez. Most azt mondják, hogy semmi közük a Szaúd-Arábia elleni támadáshoz. Hát, majd meglátjuk” – mondta.


Az egyik újságíró rákérdezett a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől érkezett meghívásra, amelyről a dél-koreai sajtó adott hírt. Trump nem válaszolt arra, hogy Kim Dzsong Un valóban meghívta-e őt, de leszögezte, hogy egyelőre nem áll készen egy újabb találkozóra. “Nem hiszem, hogy a mostani a legalkalmasabb pillanat arra, hogy Észak-Koreába utazzam” – mondta.

A Fehér Házban tartott rövid sajtótájékoztató előtt Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője a kongresszusban szintén Iránt okolta a szaúdi támadásért, és azt hangoztatta, hogy ez nem maradhat következmények nélkül. Egyben felszólította a nemzetközi közösséget is a cselekvésre.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Páratlan arany ékszereket találtak

    Páratlan arany ékszereket találtak

    Páratlan arany ékszereket, főző edényeket és más értékes ókori tárgyakat találtak búvárrégészek Lord Elgin Kitera görög szigetnél 1802-ben elsüllyedt hajójának, a Mentornak a roncsában.

  • Nehézfémekkel szennyezett bébiételeket találtak az USA-ban

    Nehézfémekkel szennyezett bébiételeket találtak az USA-ban

    Az Egyesült Államokban megvizsgált bébiételek döntő része ólmot és más nehézfémeket tartalmazott. Healthy Babies Bright Futures (HBBF) által bevizsgált 68 márka 168 bébiételének 95 százaléka volt nehézfémekkel, ólommal, arzénnal, higannyal, vagy kadmiummal szennyezett.

  • Brexit: Halasszák is el, meg nem is!

    Brexit: Halasszák is el, meg nem is!

    Boris Johnson formálisan kezdeményezte szombat éjjel az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnak küldött levelében a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását, egy másik levélben ugyanakkor közölte a testülettel, hogy károsnak tartaná a kérés teljesítését.