EUR: 331,46 Ft
CHF: 301,22 Ft
2019. október 15., kedd
Teréz

Életmód

Vietnamba készül a Duo Tessa

Szabó Kíra és Terebesi Tamás a Maciva művésztelep artista-gyakorlóbázisán próbált éppen gőzerővel, amikor ellátogattunk hozzájuk. A Duo Tessa névre hallgató formáció október 13-án utazik a Vietnami Nemzetközi Cirkuszfesztiválra, ahol egy álló sitz számmal mutatkoznak be.

Tamás és Kíra vezetéknevéből született meg a Duo Tessa, a Terebesi és a Szabó első szótagjának összevonásával.

– Maga a szám jelenleg öt és fél perc – mesélte a Lokálnak Kíra, akit játszi könnyedséggel dobál Tamás a magasban. – Nem kérdés, hogy megbízom benne, hogy elkap. Osztálytársak voltunk a Baross Imre Artistaképző Intézetben, évek óta ismerjük egymást, de érdekes módon akkoriban nem beszélgettünk sokat. Most, hogy elkezdtünk közösen dolgozni, gyakrabban vagyunk együtt.


– A legjobb barátom Kíra párja – vette át a szót Tamás, aki úgy véli, külön kell tudni választani a munkát és a magánéletet. – Kíra előtt volt már két partnerem, és dolgoztam csoportban is. Egy-egy szám próbaidőszaka egyébként 3-4 év, mi most hét hónapja próbálunk – magyarázta a fiatal artista, aki azt is elárulta, hogy most még nincs bennük drukk. – Amikor ott állunk majd hátul a befutóban, akkor kezdünk el izgulni. A porondra lépés előtt van egy szerencse ölelésünk, azt nem hagyjuk ki.

Kírával láthatóan tökéletes közöttük a szakmai összhang, nem csak a szám közben, de a beszélgetés alatt is végig figyeltek egymásra. Együtt választják ki a zenét, a koreográfiát, és együtt találják ki azt is, hogy milyen legyen a fellépő kosztüm. Produkciójuk az 1920-as évek elegáns hangulatát idézi, amivel  először a Fővárosi Nagycirkuszban léptek fel, a Cirkuszok Éjszakáján, nemsokára pedig a a Vietnami Nemzetközi Cirkuszfesztiválon mutatják meg, hogy mit tudnak.


Kapcsolódó Cikkek

  • Irány a Vértes és a Gerecse!

    Irány a Vértes és a Gerecse!

    Már nyolc kötettel büszkélkedhet a KidsOasis meseútikönyv-sorozata. Az Utazik a család könyveiben nyolc magyarországi tájegységről, régióról olvashatnak a gyerekek saját nyelvükön, közérthetően, viccesen, kedvesen.

  • Miért fontos a fogszabályozás?

    Miért fontos a fogszabályozás?

    A fogszabályozás célja nem kizárólag a fogak, a fogsor esztétikusabbá tétele, hanem a harapási rendellenességek megszüntetése is, ami a fogak és az állkapocs rendezetlen helyzete miatt is kialakulhat.