2019. október 19., szombat
Nándor

Belföld

A magyar gazdaság stabil lábakon áll

A magyar gazdaság stabil lábakon áll, míg az államadósság 2011-ben a GDP 80 százaléka felett volt, legfrissebb adatok alapján a lélektani 70 százalék alatt van, június végén 68,2 százalék volt, a 2019. második negyedévi GDP-bővülés elérte az 5,2 százalékot, ezzel Magyarország az uniós rangsorban a második helyen áll – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette: a 2019-re prognosztizált 4,1 százalékos magyar GDP növekedés magasabb, 4,6 százalék lehet.


Tállai András elmondta, a magyar államadósság-kezelésben fő célja az adósságráta csökkentése, a lakossági állampapírok állományának növelés a devizaadósság arányának mérséklésével.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen mértékű gazdasági növekedés a csökkenő államadóssággal, és költségvetési hiánnyal, azaz fegyelmezett költségvetéssel együtt ritka együttállás, az általános gyakorlat az, hogy egymás rovására lehet ezeket a folyamatokat erősíteni, vagy gyengíteni.


Tállai András emlékeztetett, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) módosította a tavalyi növekedési adatokat, 4,9 százalék helyett 5,1 százalékkal nőtt a GDP 2018-ban. Az idén pedig ennél is magasabb ütemben, 5,2 százalékkal erősödött a magyar gazdaság, ezzel az értékkel Magyarország az uniós rangsor második helyén van, az 1,4 százalékos uniós átlagot csaknem négyszeresen meghaladva.

A növekedés főként a kormányzati intézkedéseken, valamint a belső motorokon alapul. A kormányzati intézkedések, ezen belül is kiemelten a hatéves bérmegállapodás, a kormány versenyképességi programja, a családok otthonteremtésének elősegítése, valamint a beruházásösztönző gazdasági környezet együttesen 1,6 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez – tette hozzá az államtitkár.

Tállai András kiemelte, a tavalyi növekedést a NAV adatai is alátámasztják, a 2018-as társaságiadó-bevallások adatai alapján a nettó árbevétel 5,4 százalékkal emelkedett 2017-hez képest.

A Pénzügyminisztérium államtitkára hangsúlyozta, a kormány fő célja a magyar államadósság-kezelésben az adósságráta csökkentése, a lakossági állampapírok állományának növelése a devizaadósság arányának a mérséklésével. Az államadósságon belül a devizaarány a 2011 végi 52 százalékról 21 százalékra, a külföldiek aránya pedig 65 százalékról 35 százalékra esett, ezzel hozzájárul az ország devizakitettségének csökkentéséhez. Ezt a folyamatot az idén már a nemzetközi hitelminősítő intézetek is elismerték – mondta Tállai András.

Rámutatott arra is, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései működnek, a Magyar Állampapír Plusz jelentősen hozzájárul az államadósság devizaarányának a csökkentéséhez.

Az év végére még kedvezőbb lehet a helyzet, hiszen legfrissebb adatok szerint 2215 milliárd forintért jegyzett a lakosság a Magyar Állampapír Plusz államkötvényből.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Hangversennyel emlékeznek Kocsis Zoltánra

    Hangversennyel emlékeznek Kocsis Zoltánra

    Maurice Ravel, Frédéric Chopin és Kovács Zoltán egy-egy művével emlékeznek Kocsis Zoltán zongoraművészre, karmesterre és zeneszerzőre halála évfordulóján a Nemzeti Filharmonikusok november 6-án a budapesti Müpában.

  • Indul a 12. Nemzeti Vágta!

    Indul a 12. Nemzeti Vágta!

    A Nemzeti Lovas Díszegység bemutatójával, koszorúzási ünnepséggel, majd a versenysorozat ünnepélyes megnyitójával, a 72 versenyző település lovasának fogadalomtételével és az előfutamokkal kezdődik ma délben a 12.

  • Túl sok cukrot esznek a gyerekek!

    Túl sok cukrot esznek a gyerekek!

    Túl sok cukrot esznek a gyerekek; felmérések szerint a 2 és 18 év közötti fiatalok több cukrot fogyasztanak a WHO által javasolt, a teljes kalóriabevitel tíz százalékánál – közölte Antal Emese dietetikus szombaton az M1 aktuális csatornán.

  • Erre figyeljen a hétvégén

    Erre figyeljen a hétvégén

    Rendezvények miatt több helyen is forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban a hétvégén. Szombaton és Vasárnap rendezik meg a 12. Nemzeti vágtát, amire már pénteken elkezdődik a készülődés, Budán pedig futóverseny miatt bonyolódik a közlekedés.