2019. október 16., szerda
Gál

Belföld

Csődbe vitte Zuglót Karácsony

Drámai helyzetbe kerültek Zugló pénzügyei Karácsony Gergely polgármestersége alatt, a kerület gyakorlatilag csődközelbe került, milliárdos hiány, teljes káosz – derült ki a Ripost által megszerzett dokumentumokból. Vasárnap arról is dönteniük kell a budapestieknek, akarják-e, hogy a vezetésre teljesen alkalmatlan Karácsony Zugló után Budapestet is tönkretegye.

Karácsony alkalmatlanságát legjobban a Zuglóban kialakult helyzet bizonyítja. A Ripost megszerezte a zuglói önkormányzat pénzügyi bizottságának jegyzőkönyveit. Ebből kiderül, hogy a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltatónak helyiségbérleti díjak címén 800 millió forintos kinnlevősége van, ehhez hozzájön még a lakás- és közüzemi tartozásokból fennmaradt 900 millió forint, illetve a közterület-használati díjakból elmaradt 180 millió forint. Ezeknek a kétmilliárdos követeléseknek a behajtására viszont gyakorlatilag esély sincs, ugyanis az érintett cégek nagy része már vagy megszűnt, vagy éppen felszámolás alatt áll.


Papp Imre jegyző – aki korábban két Gyurcsány-kormányban is államtitkár volt – a dokumentumok tanúsága szerint azt mondta, hogy Zugló valójában hitelből él és a 2 milliárd forint a védőpajzs, ami a költségvetést hónapról hónapra életben tartja.

„Az csoda, hogy a zuglói költségvetés még működőképes” – fogalmazott Papp. Elmondta azt is, hogy több mint száz olyan döntés született, amelynek „a költségvetésben nem volt lába” – vagyis nem létező pénzt osztottak szét. Zugló konkrétan egy folyószámlahitelből élt. Amikor a bizottsági tagok azt hitték, ennél rosszabb már nem jöhet, a jegyző ezt mondta a jegyzőkönyv szerint:


„Zugló mindenről és mindenkitől lemaradt. Alföldi középvárosokban különb az egészségügy, különb az óvoda és a bölcsőde. Tényszerűen megállapítható, hogy Zugló iszonyatosan le van maradva.”

Egyértelmű kudarc Karácsony kampánya

Tarlós István győzelme várható a most vasárnapi önkormányzati választáson, a XXI. Század Intézet szakértői becslése alapján pedig jó eséllyel a Fővárosi Közgyűlés is kormánypárti többségű marad – írta a Magyar Nemzet.

„Míg a regnáló főpolgármester kampánya jól felépített és problémamentes volt, addig Karácsony Gergely botrányt botrányra halmozott, így még az ellenzéki szavazók jelentős része is alkalmatlannak tartja a főváros vezetésére. A kormánypárti szavazók ugyanakkor nem dőlhetnek hátra, csak a leadott voksok számítanak október 13-án” – olvasható az elemzésben.

 

Hazudozik Óbudáról

A fentiek után merő pofátlanság, hogy Karácsony az Indexnek a minap azt hazudta, hogy Tarlós 2006-ban „brutális adóssággal” adta át Óbudát Bús Balázsnak, aki azóta is a kerület kormánypárti polgármestere. Karácsony hazugságát Bús Balázs és Tarlós is cáfolta.

„Közismert, hogy Óbudát gyakorlatilag adósság nélkül adtam át 2006-ban. Sajnálom Karácsonyt. A jelek szerint maradék ítélőképességét is elveszítette. Úgy tűnik, mégis igaza lehet Puzsér Róbertnek. Karácsony nagyjából annyiszor hazudik, ahányszor megszólal” – fogalmazott Tarlós István.

 

Kocsis: Karácsony alkalmatlan!

Zugló gazdálkodása is Karácsony Gergely, ellenzéki főpolgármester-jelölt alkalmatlanságát bizonyítja – hangsúlyozta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. – A választók tegyék fel a kérdést, érdemes-e Budapest élére olyan embert ültetni Karácsony Gergely személyében, aki arra is alkalmatlan, hogy egy kerületi önkormányzatnál rendet tartson – fogalmazott.

A frakcióvezető utalt Karácsony Gergely szerdai interjújára, amelyben világossá tette, hogy felidegesíti, ha Zugló pénzügyeiről kell beszélnie. Kocsis Máté azt mondta, ezt meg is értik, hiszen önszántából nem válaszolt a kinnlevőségekre vonatkozó kérdésekre sem, a kifizetetlen számlákról szóló adatigényléseket pedig rendre figyelmen kívül hagyja.

Hozzátette, a mai napig tisztázatlan, hogy Zuglónak mekkora a kinnlevőségi állománya, és Karácsony Gergely a kerület adósságával összefüggésben is valótlanságot állít – mondta. Mindenki tudja, és képviselő-testületi anyagok is bizonyítják, hogy Zugló egy 2 milliárdos hitelkeretből „tengődik” egyik napról a másikra – mutatott rá Kocsis Máté.

Kocsis Máté példátlannak nevezte egy kerület életében, hogy volt olyan pillanat, amikor a zuglói önkormányzat számláján mindössze 50 millió forint volt.

Kitért továbbá arra, hogy Zugló az elmúlt években Karácsony Gergely polgármestersége alatt 2,5 milliárdos külső forrást hagyott elveszni vagy mert elügyetlenkedték a pályázatokat, vagy megkapták ugyan a forrást, de vissza kellett végül fizetni.

Emlékeztetett a parkolási ügyekre is, ezekről egész Budapest tud, de magyarázatot a mai napig nem kaptak arra, miért kell naponta egymillió forintot pluszban a zuglói parkolásba betenni. Az pedig hab a tortán, hogy azt az előterjesztést, amelyet Karácsony Gergely is megszavazatott a zuglói parkolás ingyenessé tételéről, a mai napig nem hajtották végre – mondta.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A kenyérsütés az igazi szeretet

    A kenyérsütés az igazi szeretet

    Október 16-án ünneplik a kenyér világnapját. Korábban Szabadfi Szabolcsnál, azaz Szabi, a péknél jártunk, hogy elárulja a tökéletes házi kenyér titkát.

  • Dagad a kispesti mutyibotrány

    Dagad a kispesti mutyibotrány

    Ismeretlen tettes ellen gazdasági vesztegetés bűntette miatt nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Hír TV-hez jutott hangfelvételek alaján, amelyeken Lackner Csaba kispeti szocialista képviselő arról beszél, hogy aki az önkormányzati politikában nem keres meg évente 100 millió forintot, az szerinte hülye, közben pedig egy fehér poros zacskót tart a kezében.

  • Borkai Zsolt kilépett a Fideszből

    Borkai Zsolt kilépett a Fideszből

    Kilép a Fideszből Borkai Zsolt, Győr vasárnap újraválasztott polgármestere. A kínos botrányba keveredett politikus sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet.