EUR: 331,46 Ft
CHF: 301,22 Ft
2019. október 15., kedd
Teréz

Sport

Egyetlen lányként harcol a kínaiak ellen Furó Virág

Október 12-én a Prémium Média & Sport Management Zrt. társ szervezésében öt nemzetközi szinten is jegyzett kínai harcos mérkőzik meg magyar ellenfelekkel K-1 szabályrendszerben, Kecskeméten. A négy férfi páros mellett egy női mérkőzésre is számíthatnak a nézők. Az egyetlen magyar női K-1 harcos Furó Virág lesz, aki Zeng Xiaoting ellen száll majd ringbe 52,5 kg-os kategóriában.
 
Furó Virág középiskolásként döntötte el végérvényesen, hogy a küzdősporttal szeretne foglalkozni, mert a bátyja is ezt a sportot űzte. 2012 óta K1-ezik, francia bajnoknak mondhatja magát, október 12-én pedig a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban lép ringbe egy kínai ellenfél ellen. Furó Virág már most komoly sporteredményeket tudhat a háta mögött, francia és magyar K1-bajnok, a Superfight Series versenyein pedig még egyszer sem talált legyőzőre. Hosszú út vezetett azonban számára a sikerekig.

„Azt követően szerettem bele a sportágba, hogy fiatalon a bátyám is küzdősportolt, így már középiskolás koromban sem volt kérdés, hogy mit szeretnék kezdeni az életben. 2012-ben húztam először kesztyűt, és a kitartásomnak köszönhetően sok olyan mérkőzésen vagyok túl, amire igazán büszke lehetek” – nyilatkozott lapunknak Furó Virág.

Azzal kapcsolatban, hogy családja mit szól ahhoz, hogy egy nem kifejezetten női sportágat választott, a sportoló elmondta, mindvégig támogatták őt a hozzátartozói, és ez most sincs másként.


„Az elejétől fogva teljes vállszélességgel kiálltak mellettem, és ahogy jöttek az eredmények, ők is látták, hogy volt értelme a belefektetett energiának. A mai napig kijárnak az összecsapásaimra szurkolni, ami mindig plusz motivációt jelent a számomra” –tette hozzá.

Furó Virág arról is beszélt, általában naponta kétszer vagy háromszor edz, ezek közt van technikai és erőnléti tréning is. Hosszú távú célja, hogy a K1 legkiemelkedőbb harcosai közt emlegessék majd, de most csak a Superfight Series kecskeméti állomására koncentrál, ahol a legjobb formáját szeretné hozni.


Október 12-én kétezer ember előtt mérkőzik meg öt magyar harcos nemzetközi szinten is jegyzett kínai ellenfelekkel Kecskeméten K-1 szabályrendszerben, a gála egyik pikantériája pedig éppen az, hogy egy kőkemény női párharcot is végigizgulhat majd a publikum.

Furó Virág 52,5 kilogrammos súlycsoportban lép majd ringbe az esti programban a kínai Zeng Xiaoting ellen, akivel korábban még sosem találkozott.

„Izgatottan várom az összecsapást, szeretném megtartani a veretlenségemet a sorozatban, de ehhez a lelkes közönség buzdítására is szükségem lesz” – tette hozzá.

A gálára jegyek elővételben és a helyszínen is egyaránt háromezer forintba kerülnek. A belépőkhöz a budapesti Perfect Fight Clubban, a kecskeméti Star Gymben és a tatabányai Bányász Gymben lehet hozzájutni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Uszodai kirakós

    Uszodai kirakós

    Hatalmas népszerűségnek örvend a Tetris Challange Magyarországon,, amelyhez most Hosszú Katinka is csatlakozott egy fantasztikus fotóval, amelyet közösségi oldalára töltött fel.

  • Katinka 300. vk-győzelmére hajt

    Katinka 300. vk-győzelmére hajt

    Hosszú Katinka verhetetlen 200 méter vegyesen. Az úszók berlini világkupa-versenye berlini állomásának zárónapján is győzött, sorozatban ez volt a 66.

  • Rossi: Wales ellen más játék kell

    Rossi: Wales ellen más játék kell

    A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte vasárnap a vendég azeri csapatot a Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportjában feljött a második helyre és életben tartotta kijutási reményeit.