EUR: 331,50 Ft
CHF: 301,22 Ft
2019. október 15., kedd
Teréz

Sport

Egymást segítik a Gyurta fivérek

Ahhoz képest, hogy eleinte csak az volt a szülők célja, hogy a két fiú, Gyurta Dániel és öccse, Gergely megtanuljon úszni, gyorsan nevet szereztek a sportágban. Dani már 15 évesen  olimpiai ezüstöt, majd 2012-ben aranyat nyert, testvére rövid pályás Eb-aranyérmes.

Emellett sok, kevésbé ismert családi „titokról” lebbentik fel a fátylat a Gyurta fivérek a Családvarázs című műsornak adott interjújukban. Az is kiderül, hogy Dani eleinte sokszor fektette két vállra öccsét, ám az idő múlásával Gergő is férfiassá vált. A medencében azonban egymást segítve, biztatva készültek.

 

– Közös edzővel, közös edzésterv alapján készültünk, ráadásul egy csapattárs is sokat tud hozzáadni egy-egy edzéshez, de talán a testvér tudja a legtöbbet – mondta Dani, és hozzátette: olimpiai győzelméhez az is hozzájárult, hogy Londonban a testvérével lakhatott együtt, olyan emberrel, aki pontosan tudta, hogy mikor mit kell mondani.

Nem készültek tudatosan a sportolói pályára, és talán ez volt az, ami végül meghozta a sikert. A srácok annyira megszerették ezt a sportot, hogy lassan a mindennapjaik részévé vált, ahogy az évről évre egyre komolyabb versenyek is.

A fiúk elmondása szerint az edzéseken talán lehetett közöttük rivalizálás, hiszen ösztönözték egymást, komoly versengés viszont nem alakult ki. Gergő örömmel jelentette ki, hogy ebből a szempontból szerencsések, hiszen nem is ugyanabban a számban készülnek a megmérettetésekre. Dani elérzékenyülve mesélte, hogy mindig jobban izgult az öccse versenyeinél, mint a sajátjainál, sőt azt is megtudhattuk, hogy a jó formában lévő, férfias sportoló sokszor a könnyeivel küszködve szurkol a testvérének. Az olimpiai bajnok arról is beszélt, hogy szeretné majd továbbadni a saját gyermekeinek azokat az értékeket, amelyeket ő kapott a szüleitől és a nagyszüleitől. A sportolók szerint sikereikhez sokat hozzátett szüleik támogató hozzáállása, valamint az, hogy soha semmit nem erőltettek rájuk.

„Nem lettünk volna sikeres sportolók, de talán még sikeres emberek sem, hogyha szüleink nem áldozták volna fel ugyanúgy az életüket, ahogy mi feláldoztuk” – tette hozzá a bajnok.

Kapcsolódó Cikkek

  • Uszodai kirakós

    Uszodai kirakós

    Hatalmas népszerűségnek örvend a Tetris Challange Magyarországon,, amelyhez most Hosszú Katinka is csatlakozott egy fantasztikus fotóval, amelyet közösségi oldalára töltött fel.

  • Katinka 300. vk-győzelmére hajt

    Katinka 300. vk-győzelmére hajt

    Hosszú Katinka verhetetlen 200 méter vegyesen. Az úszók berlini világkupa-versenye berlini állomásának zárónapján is győzött, sorozatban ez volt a 66.

  • Rossi: Wales ellen más játék kell

    Rossi: Wales ellen más játék kell

    A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte vasárnap a vendég azeri csapatot a Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportjában feljött a második helyre és életben tartotta kijutási reményeit.