EUR: 334,04 Ft
CHF: 307,18 Ft
2019. november 14., csütörtök
Aliz

Belföld

Erre figyeljen a hétvégén

Rendezvények miatt több helyen is forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban a hétvégén. Szombaton és Vasárnap rendezik meg a 12. Nemzeti vágtát, amire már pénteken elkezdődött a készülődés, Budán pedig futóverseny miatt bonyolódik a közlekedés. Hogy mindenki kellőképpen fel tudjon készülni összegyűjtöttük Budapesten belül hol kell jobban odafigyelni.

A Hősök tere környékén a 12. Nemzeti vágta miatt péntektől vasárnapig lesznek korlátozások

A Nemzeti vágtát szombaton és vasárnap rendezik a Hősök terén. Forgalomkorlátozásokra azonban már pénteken számítani kell. Az előkészületek miatt délutántól lezárják az Andrássy utat a Bajza utcától, a Hősök terét és több környező utcát, illetve a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között – írták.


A korlátozások miatt változik a 20E, a 30-as buszcsalád, a 105-ös és a 979-es busz, továbbá a 75-ös trolibusz útvonala.

Lezárják a forgalom elől pénteken 16 órától hétfő hajnalig az Andrássy utat a Bajza utca és a Dózsa György út között, a Hősök terét, az Állatkerti körutat a Gundel Károly úttól, a Kós Károly sétányt a Hermina úttól, továbbá az Olof Palme sétányt a Zichy Mihály út és a Hősök tere között, valamint a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között.


Szükség esetén, lezárhatják a forgalom elől az M1-es metró Hősök tere megállóhelyét – közölte a BKK.

A tájékoztatás szerint a 105-ös busz pénteken 16 órától a vasárnapi utolsó járatindulásig egyik irányába sem érinti a Hősök tere és a Bajza utca megállót.

A 20E busz szombaton 8 és 20 óra, valamint vasárnap 8 és 22 óra között a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hungária körúton közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere megállót. Az Ötvenhatosok terén a 30-as buszcsalád járatainak megállójában, a Kacsóh Pongrác útnál pedig az éjszakai járatok megállójában lehet felszállni rá – ismertették.

A 30-as, a 30A és a 230-as busz szombaton 8 és 20 óra, valamint vasárnap 8 és 22 óra között a Dózsa György út lezárt útszakaszát nem érinti a Hősök tere és a Benczúr utca megállót, továbbá a Keleti pályaudvar felé a Damjanich utca-Dózsa György út megállót sem. A terelt vonalszakaszon a 70-es és a 72-es troli érintett megállóiban lehet felszállni rá.

A BKK beszámolt arról is, hogy a 75-ös trolibusz szombaton 8 és 20 óra, illetve vasárnap 8 és 22 óra között a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hermina úton át közlekedik, ezért nem érinti a Zichy Géza utca és a Hősök tere közötti megállóit. A 72-es és a 74-es troli érintett megállóiban lehet felszállni rá.

Hozzátették: a 979-es busz a péntekről szombatra, a szombatról vasárnapra és a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka az Andrássy út lezárt szakasza helyett – Újpalota felé a Kodály köröndtől, Csepel felé pedig a Bajza utcáig – a 70-es trolibusz útvonalára terelve közlekedik, ezért nem érinti a Bajza utca, a Benczúr utca és a Damjanich utca-Dózsa György út megállóhelyét.

Vasárnap a NATO Futás sportrendezvény miatt már kora reggeltől forgalomkorlátozásokra kell számítani Budán

Az Attila út, az Alagút, a Clark Ádám tér és a Budai alsó rakpart forgalmának korlátozásával rendeznek futóversenyt vasárnap kora reggeltől kora délutánig. Az útlezárások miatt változik az 5-ös, a 16-os, a 16B, a 105-ös busz, valamint a 19-es és a 41-es villamos útvonala – hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a NATO Futás sportrendezvény miatt lezárják a közúti forgalom elől az Attila utat a Vérmező utca és az Alagút között 6:00 órától 15:30-ig. Továbbá az Alagutat és a Clark Ádám teret 10:50-től 14:20-ig, a Budai alsó rakpartot a Margit híd és a Döbrentei tér között 11:50-től 12:50-ig.

A forgalomkorlátozások miatt az 5-ös autóbusz várhatóan 6:00 óra és 15:30 között a Dózsa György tér és a Széll Kálmán tér között a Krisztina körúton közlekedik, ezért nem érinti a Körmöci utca, a Korlát utca, a Mikó utca és az Alagút utca megállót. Az 5-ös busz a Krisztina körúton a Déli pályaudvarnál, a Mikó utcánál és Krisztina téren áll meg, Széll Kálmán tér felé az 56-os villamos megállóiban, Pest felé pedig a villamosmegállók közelében.

A 16-os és a 16B autóbusz várhatóan 10:50 és 14:20 között nem közlekedik, a budai Vár ebben az időszakban közösségi közlekedéssel a Széll Kálmán tér felől, a megszokottnál sűrűbben induló 16A busszal közelíthető meg.

A 19-es és a 41-es villamos várhatóan 11:50 és 12:55 között a Rudas Gyógyfürdő és a Szent Lukács Gyógyfürdő között az 56A és a 17-es villamos vonalára terelve, a Krisztina körúton, a Széll Kálmán téren és a Margit körúton keresztül közlekedik – részletezte a kommüniké.

A BKK beszámolt arról is, hogy a 105-ös busz várhatóan 10:50 és 14:20 között a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik, ezért nem érinti a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér megállót, továbbá az Apor Vilmos tér felé a Hild tér megállóhelyet sem.

A 105-ös buszra a Gyöngyösi utca irányába a Dózsa György téren és a Döbrentei téren az 5-ös busz megállójában, a Március 15. téren a 8E megállójában, továbbá az Eötvös térnél a rakparton lehet felszállni.

Az Apor Vilmos tér felé tartó buszokra a Deák Ferenc téren a 9-es busz megállójában, majd a Ferenciek terén, a Március 15. téren, a Szarvas téren és a Dózsa György téren az 5-ös busz megállójában lehet felszállni – írták.

Részleges sávlezárás lesz Budapesten, a Kossuth Lajos utcában a hétvégén

Péntek estétől hétfő reggel 6 óráig irányonként csak egy sáv lesz járható a Kossuth Lajos utcában a távhővezeték-építés befejező munkálatai miatt – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.

A BBK közölte: a korlátozás idején a forgalomterhelés enyhítésére a megszokottnál kétszer hosszabb periódusidejű jelzőlámpaprogramok segítik az autós forgalmat.

A felszíni átjutást választó gyalogosok emiatt hosszabb várakozásra kényszerülnek. Nekik érdemes a Ferenciek terén és az Astoria csomópontban lévő gyalogos aluljárókat használni – írták.

Kapcsolódó Cikkek