EUR: 332,13 Ft
CHF: 301,82 Ft
2019. október 16., szerda
Gál

Egyéb Érd

Fotókiállítással emlékeznek Érd elmúlt 40 évére

A Magyar Földrajzi Múzeum által összeállított tárlaton a város különböző helyszínei láthatók régi, illetve új fényképeken, melyekhez mind egy-egy történet is kapcsolódik.

A fotókiállítás a múzeumkert és a főtér között látható (Fotó: Cselényi D.)

– Az Érd 40 rendezvénysorozat egy újabb állomásához érkeztünk el – köszöntötte a résztvevőket Fekete-Mácsai Anetta, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatóhelyettese. Emlékeztetett: a programsorozat keretén belül már szerveztek nyugdíjasversenyt, labdarúgókupát, illetve időkapszulát is elhelyeztek a város főterén.


– A mai napon a visszaemlékezésé a főszerep. A múzeum munkatársai egy olyan fotókiállítással készültek, amely azt a környezetet, azt a közeget mutatja be, amiben a mindennapjainkat éljük. Szerettük volna megmutatni, hogy Európa legnagyobb falujából hogyan lett egyre városiasabb, egyre élhetőbb település. Ez a tárlat szól az ifjúságnak, azért, hogy rácsodálkozzanak arra, mennyi minden változott az elmúlt negyven évben. Szól az idősebb generációnak, hogy egy kicsit nosztalgiázzon a képek láttán. Szól minden érdinek, emiatt gondoltuk úgy, hogy kivételesen nem a múzeum épületében, hanem az utcán állítjuk ki a képeket, hogy mindenki láthassa azokat.

A képek egy részét Boros Sándor (jobbra) készítette (Fotó: Cselényi D.)

A köszöntő után T. Mészáros András polgármester mondott beszédet, amelyben megköszönte az archív fotókat Hancsovszki János fotográfusnak, aki ma már nem lehet közöttünk, de családtagjai részt vettek a megnyitón. Megköszönte továbbá Boros Sándor munkáját is, aki az érdi helyszínekről készült mai képeket készítette.


A városvezető ezután képről képre haladva bemutatta az alkotásokat és hangsúlyozta: ez a kiállítás akkor jó, ha az érdiek megnézik.

A tárlat minden érdinek szól, aki szeretné kicsit jobban megismerni a várost (Fotó: Cselényi D.)

Kapcsolódó Cikkek

  • Újabb játszóteret adtak át

    Újabb játszóteret adtak át

    Újabb játszóteret adtak át Pécsett, ahol az egészséges és a fogyatékkal élő gyerekek együtt is tudnak játszani. A Béke parkban kialakított többállomásos, hintával, körfogóval, mászókákkal és csúszdával ellátott játszótér létesítését a Szerencsejáték Zrt.

  • Csökken a zaj, életbe lép a büntetés

    Csökken a zaj, életbe lép a büntetés

    Október elsejétől érvényesíti díjszabályzatában az éjjeli repülési műveletek visszaszorítását célzó díjtételt a fővárosi repülőtér üzemeltetője.

  • Mi lesz a kultúrával?

    Mi lesz a kultúrával?

    Botka László ebben az időpontban és helyszínen fogja megtartani kampányzáró rendezvényét, ezért marad el a Chili Weekend.

  • A szépkorúakat köszöntötték

    A szépkorúakat köszöntötték

    Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Ez a nap is emlékeztet, hogy figyeljünk az idősek problémáira, segítsük őket a mindennapokban, és köszönetet mondjunk mindazért, mit tőlük kapunk.