EUR: 331,51 Ft
CHF: 301,33 Ft
2019. október 15., kedd
Teréz

Extra

Gréta és Dávid: Nincs már meg a nyeremény

Horváth Gréta és Meggyes Dávid kitartásának és ügyességének köszönhetően megnyerte a TV2 Ázsia Expressz című műsorának 2. évadát. A szerelmesek már el is költötték a 10 milliós főnyereményt új otthonuk törlesztőjére.

– Az elején csak az volt a célunk, hogy ne essünk ki az első héten. Aztán ahogy gyűjtöttük a medálokat, és haladtunk előre, én már egyre többet gondoltam a győzelemre. Gréta azonban kishitű, ő nem bízott benne annyira – kezdte a Lokálnak Meggyes Dávid egykori focista, aki végig igyekezett komolyan venni a kalandrealityt.


– Igyekeztem mindig csak a feladatokra koncentrálni, és bármi áron jól teljesíteni. Lehet, hogy valakinek ez nem volt szimpatikus, de én elsősorban nem barátkozni mentem. Szerintem ebben is rejlett a mi erősségünk. Mindent megtapasztaltunk, a legtöbbször embertelen körülmények között kellett aludnunk, de a szenvedés megérte – folytatta.

A szerelmesek a főnyereménynek is nagyon örültek. – Nincs már meg az összeg, ugyanis még a kintlétünk alatt elkezdődött a közös otthonunk felújítása. Nem titok, hogy hitelt vettünk fel rá, így a nyereményt ennek a törlesztőjére és az otthonunk csinosítgatására költöttük. Így viszont Grétával és 5 éves kisfiával, Filippel a vártnál korábban birtokba tudtuk venni az új otthonunkat – tette hozzá az üzletember.


Közös kislányra vágynak

Az influencer és szerelme kapcsolata két éve tart, és a jövőt is együtt tervezik. – Közösen képzeljük el az életünket, amiben a kalandreality csak megerősített. Terveink között szerepel jövőre egy esküvő, és nagyon vágyunk egy közös kislányra is. Ennek azonban még nem jött el az ideje. Most mindkettőnk karrierje új fordulatot vett, amit szeretnénk kihasználni. Lépésről lépésre haladunk a közös céljaink felé – mondta Dávid a Lokálnak.

Ruhái között rejtegette az eljegyzési gyűrűt

Dávid heteken át tervezte a lánykérést, amire végül Thaiföldön került sor. A Buddha-szobornál vallotta be, hogy valamiben nem mondott igazat, és öt hétig titokban tartotta: már engedélyt is kért Gréta apukájától, az eljegyzési gyűrűt pedig a ruhái között rejtegette. – Megvolt már a terv a fejemben, de miután jött az Ázsia, egyértelmű volt, hogy ott fogom megkérni a kezét. Vártam a nagy pillanatra, a körülmények azonban nem voltak túl ideálisak. Miután kiderült, hogy bejutottunk a döntő hétre, tudtam, hogy most jött el az ideje. Bár előre kitaláltam, mit fogok mondani, annyira izgultam, hogy semmi nem jutott eszembe – mesélte a vőlegény.

Kapcsolódó Cikkek