EUR: 334,03 Ft
CHF: 307,15 Ft
2019. november 14., csütörtök
Aliz

Egyéb Miskolc

Harmincnégy év után lép fel a Tandem zenekar

Október 26-án a Gárdonyi Művelődési Ház koncerttermében kerül sor egy kis múltidézésre. A miskolci Tandem lép fel egyetlen koncert erejéig, egy pesti zenekar társaságában, melynek szintén tagja egy, a városunkból elszármazott zenész. Darázs Istvánt énekest kérdeztük a részletekről.

– 1982-ben csatlakoztam a zenekarhoz, egyébként a csapat már 1975-től működött, csak változó felállással. ’82–85 között egy elég intenzív időszakunk volt, rögzítettünk egy nagylemeznek szánt anyagot is, saját dalokkal, sokat koncerteztünk Miskolcon és környékén. A Gárdonyit nem véletlenül választottuk most helyszínnek, itt rendszeresen felléptünk, akkoriban ez volt a rock fellegvára, és szerencsére mostanában megint jó koncerteket lehet itt megtekinteni – mondta Darázs István.


1985-ben lépett színpadra Miskolcon utoljára a Tandem

 

A Tandem zenekar korábban koncertet adott Miskolcon az Ifiházban és az Adyban is, sőt, a Csanyikban is, szabadtéren.

Újra összeálltak

– Többen a zenekarból külföldön kerestük a boldogulást, de a zenéléstől teljesen soha nem szakadtunk el. Most – hogy páran elértük a nyugdíjazást, és volt aki hazatelepült – úgy döntöttünk, legalább egyetlen buli erejéig újra összeállunk. Természetesen nincs kizárva, hogy még máskor is fellépünk, de most csak erre az egy koncertre koncentrálunk, a próbák már javában zajlanak – árulta el az énekes.

– Több egykori zenész távozott már az élők sorából, akik a zenekarunkban megfordultak, róluk a koncerten is megemlékezünk. Fehér Zsolt – generációk miskolci gitártanára – hazaköltözésével felmerült, hogy a fia, Alex is beülhetne a dobok mögé, hogy kiegészítse a csapatot, illetve lesz még egy segítségünk, Kerepesi Füles István. Sproha Feri billentyűs hangszereken fog játszani, és Róna Gyuri barátom fog basszusozni. Vele a Kőtörőben, Eddában, Hélioszban, Tandemben is együtt muzsikáltam, utoljára pedig 2017-ben léptünk föl a Zártosztály és a bakancsos Edda tagjai koncerten a Barba Negrában, Budapesten. Valkó László billentyűs ez alkalommal a keverőpult mögött erősíti a csapatunkat – mondta el István.


Előzenekar

– A másik csapat, akik előttünk lépnek föl ezen az estén – Boeghoe – budapestiek, de a gitáros-énekes, Moldován Gyula miskolci származású, valamikor a Grogsban muzsikált Slamovits Slamo Istvánnal – ők is sokat próbáltak, koncerteztek a Gárdonyiban a hetvenes évek közepén – tudtuk meg Darázs Istvántól.

Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.