2019. november 22., péntek
Cecília

Sport

Kiállnak a vb-ért az atléták

Karácsony Gergely főpolgármester a stadionstop néven elhíresült programjában elállna az új atlétikai stadion felépítésétől, de legalábbis népszavazásra bocsátaná annak sorsát. Több atléta, Baji Balázzsal az élen azonban határozottan kiállt a sportág 2023-as világbajnoksága mellett, amelynek rendezési jogát Budapest nyerte el – számol be a Magyar Nemzet.

A gátfutó Baji Balázs azzal nyitja a Facebookon közölt sorait, milyen örömöt jelentett neki, amikor tavaly bejelentették, Budapest elnyerte a 2023-as atlétikai vb rendezési jogát. Ami egyúttal erőt is ad neki a folytatáshoz, mert bár akkor már 34 éves lesz, de sok sportolóhoz hasonlóan ő is szeretné átélni, milyen érzés hazai közönség előtt versenyezni – írja a lap.


„Elbizonytalanított a jelenlegi helyzet, és megijedtem attól, hogy a budapesti atlétikai világbajnokság és vele együtt az atlétika jövője veszélybe kerül – tért rá Baji arra, hogy meghiúsulhat a vb.

“Fontosnak érzem, hogy a végleges döntés előtt mindenki tudja, hogy mit jelent számunkra a hazai rendezésű világesemény és azt is, hogy az atlétikának, amely Magyarország 5. legsikeresebb sportja, nincs egy igazi otthona, edzőközpontja, nemhogy nemzetközi eseményekre alkalmas létesítménye. A vb szól erről és még többről. Szól rólunk, akiknek a hazai közönség mindennél többet jelent, és szól azokról a fiatalokról, akik a hazai rendezésű vb miatt kapnak kedvet a gátfutáshoz vagy más versenyszámhoz. Nem is beszélve a nézőkről, akik életre szóló élményt kapnak!” – írta.


A Magyar Nemzet beszámolója szerint a 2017-es világbajnokság bronzérmese, abban az esztendőben egyúttal az Év sportolója nem is leplezte szándékát, miszerint arra számít, többen csatlakoznak hozzá, ugyanis így folytatta a közleményét: „Nem tudom, most honnan fog jönni a segítség, de hiszem, hogy akinek volt a fentiekhez hasonló élménye, az megérti, hogy miről beszélek. Mondják egyesek, hogy az atlétika alig érdekel valakit. Hogy a mi sportágunk népszerűsége sehol nincs a többi sporthoz képest. Mutassuk meg, hogy hányan szeretik az atlétikát, és fogjunk össze a jó ügyért! Egy egyszerű klikkel támogasd te is a sportok királynője hazai jövőjét!”

Bajinak nem kellett sokáig várnia, az olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes, fedett pályás világbajnok súlylökő Márton Anita a következőképpen reagált: „Elmondtam már sokszor, de talán most újra érdemes: a vb csak egy eszköz arra, hogy hatalmas dolgok történjenek a hazai atlétikában, hogy végre itthon is az őt megillető helyére kerüljön ez a csodás sport.”

Márton mellett a hétpróbázó Krizsán Xénia és a gátfutó Kozák Luca is posztolt már támogató nyilatkozatot – tudatja a portál.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek