2019. december 05., csütörtök
Vilma

Belföld

Kormánypárti sikerek Budapesten

A nyolcadik önkormányzati választáson a 23 fővárosi kerület közül tizennégyben ellenzéki, hétben kormánypárti, kettőben pedig a kormánypártok által támogatott független polgármesterjelölt nyert.

Az V. kerületben a Belvárost 2014 óta irányító Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz–KDNP) 52 százalékot szerzett, tíz százalékkal többet, mint az ellenzéki Tüttő Kata. Szentgyörgyvölgyi elmondta: számos teret újítottak fel, utcákat építettek át, sportközpont kialakítását kezdték meg, és csaknem száz fát ültettek az előző ciklusban. A fideszes politikus szerint a voksolók nem tudták komolyan venni az ellenzék jelöltjét, Tüttő Katát.


Szentgyörgyvölgyi Péter OKOSPARKOLÁS (Fotó: Máté Krisztián)

 

A X. kerületben szintén újraválasztották a kormánypárti D. Kovács Róbert Antalt, aki 51 százalékot szerzett, míg ellenzéki ellenfele 44 százalékot kapott.

– Kedves kőbányaiak! Új önkormányzati ciklus kezdődött el a mai nappal. 12 fős csapatom 6 egyéni körzetben nyerte el a képviselői mandátumot. Köszönöm, hogy a városközpont képviselete mellett a polgármesteri tisztség folytatására is bizalmat kaptam. Köszönjük szépen mindenkinek a támogatását, aki kiállt mellettünk, kiállt az elmúlt 9 év közös eredményei és a biztos jövő programja mellett! Megtiszteltetés volt önökkel dolgozni, és megtiszteltetés lesz önöket szolgálni az elkövetkező időszakban – fogalmazott reménytelien a polgármester.


Darázsfészek Kosárlabda Csarnok avató ünnepsége
D. Kovács Róbert Antal (Fotó: Máté Krisztián)

 

A XII. kerületben magabiztosan, 59 százalékkal választották újra a Hegyvidéket 2006 óta vezető Pokorni Zoltánt.

Hegyvidéki Kulturális Szalon hivatalos átadó ünnepsége, Pokorni Zoltán, Áder János, Tarlós István
(Fotó: Keresztesi Balázs)

 

Szintén Fidesz–KDNP-s polgármester vezeti a jövőben a XVI. kerületet, ahol Kovács Péter – Pokornihoz hasonlóan – ugyancsak negyedik ciklusát kezdi. Az újraválasztott polgármester közösségi oldalán egy videóban köszönte meg a szavazatokat, és elmondta, hogy tovább folytatódik a Kertváros fejlesztése.

Fotó: Facebook

 

A XVII. kerületben a korábbi polgármester, Riz Levente halála után a kormányzó pártokat képviselő Horváth Tamás korábbi alpolgármester kapott bizalmat a rákosmenteiektől. „Ugyanaz az út, közös a cél: modern kertváros építése! Folytatjuk tovább, Rákosmente!” – írta közösségi oldalára.

Fotó: Facebook

 

Csepel sem lett „vörös” – Borbély Lénárd polgármesternek (Fidesz–KDNP) 2014 után ismét bizalmat szavaztak a XXI. kerületben élők. Borbély a jövőben is az élhetőbb, barátságosabb és szebb Csepelért fog munkálkodni.

Fotó: Facebook

 

A XII. kerületben szintén második ciklusát kezdheti a kormánypárti Karsay Ferenc, aki egy új óvoda építését ígérte a budafokiaknak.

Több kerületben is rendkívül szoros eredmény született: az I.-ben 121 szavazattal kapott ki a városrészt 1998 óta irányító Nagy Gábor Tamás (Fidesz–KDNP) az ellenzéki V. Naszályi Mártától. Óbudán 457 vokssal maradt alul a kormánypárti Bús Balázs az ellenzéki Kiss Lászlóval szemben. Józsefvárosban 269 szavazattal győzte le a korábbi klubrádiós műsorvezető Pikó András a kerületet eddig vezető Sára Botondot. Itt csalt az ellenzék, a hírek szerint ötezer forintot kínáltak egy szavazatért.

Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere büszke a kerület zenekarára (Fotó: Sáfár Tibor)

 

Továbbra is a Fidesz a legnépszerűbb

Az országos eredmények szerint továbbra is a Fidesz–KDNP a legnépszerűbb politikai pártszövetség Magyarországon – fogalmazott Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője az M1-en.  A szakértő úgy vélekedett, egyes nagyvárosokban és Budapesten működött az ellenzéki pártok kampánya, és „egy pillanatra” létrejött az ellenzéki összefogás, ám ennek stabilitása a jövőben kérdéses.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Hagyd, hogy lenyomozzanak az interneten!

    Hagyd, hogy lenyomozzanak az interneten!

    A HR-esek minden alkalommal utánanéznek az álláshirdetésre jelentkezőknek a közösségi oldalakon, ezért érdemes úgy kialakítani a profilunkat, hogy az pozitív képet fessen rólunk. A legfontosabb az, hogy átjöjjön, az illető tényleg szenvedélyesen szereti azt, amit csinál.

  • Hazugságokat terjesztett Soros színházi lapja

    Hazugságokat terjesztett Soros színházi lapja

    A Nemzeti Színház honlapján is publikált levélben írta meg Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a Színház című lap főszerkesztőjének, hogy miért nem engedélyezi ezentúl a Nemzeti Színház, hogy a lap a Nemzeti képeit használja cikkeihez – számol be az Origo.

  • Várja a lurkókat az ország legnagyobb gyerekszobája

    Várja a lurkókat az ország legnagyobb gyerekszobája

    December 7-én és 8-án ismét várja az apróságokat és szüleiket a Danubius Hotel Gellért, ami hetedik alkalommal változik Adventi Mesehotellé. Az ország legnagyobb gyerekszobájában lesz kütyümentes ünnepváró sárkánykuckó, téli kreatív világ LEGO játszóház, egy erre az alkalomra írt zenés mesejáték, valamint az ország egyik legnagyobb
    vasútmodell kiállítása.