EUR: 335,42 Ft
CHF: 306,17 Ft
2019. november 19., kedd
Erzsébet

Belföld

Megvédte bajnoki címét Nagy Arnold

Duplázót avatott az idei Nemzeti Vágta, amelyet a hagyományokhoz híven 12. alkalommal is a Hősök terén rendeztek meg. A temerini Nagy Arnold nyerte meg a döntőt Fantázia nevű lován – akárcsak tavaly.

Nagy Arnold, Temerin bajnoka (Fotók: VIP-Média)

– Nagy kő esett le a szívemről – mondta a bajnok a Lokálnak, miután befutott a célba. – Éreztem az elvárást, hogy dupláznom kellene. Hála istennek ezt el is értük. Köszönet érte a trénernek és a lónak is – hálálkodott szerényen Nagy Arnold, aki elárulta, hogy milyen stratégiát és taktikát alkalmazott.


– Úgy terveztem, hogy a második kör után megpróbálom megelőzni Németh Jánost, kiabáltam is neki, hogy ne jöjjön be elém, de bejött, rányomott a falra. Végül kívülről sikerült megelőznöm. Amikor megnyertem a középfutamot, láttam, hogy lehet esély a döntőben a győzelemre – mondta a 12. Nemzeti Vágta bajnoka.

Edzője és edzőtársa, Vancsik Róbert szerint Arnold élete legjobb formáját hozta, és ezzel kvalifikált a közelgő világversenyekre. A 2019 leggyorsabb lovasa címet elnyerő temerini versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Fantázia hátára győzelmi takarót terítettek.


A döntőben másodikként befutó bajai Németh János egymillió forintos, a harmadik helyezett Somogyi József, Kaposvár versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős, Kecskemét és Zirc lovasa 300-300 ezer forintot vihetett haza.

Angolok nyerték a nemzetközi futamot

A nemzetközi futam győztese az Egyesült Királyság lovasa, Liana Nicholas lett, aki elmondta, hogy nagyon boldoggá tette a győzelem, és megszerette a magyarokat. – Finomak itt az ételek – árulta el szűkszavúan, miután átvette a koszorút Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől. Másodikként Csehország, harmadikként Ausztria lovasa ért célba. A versenyzők nem saját, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen.

 

Vörös Tamara a legjobb kis huszár

A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon. A kishuszár-vágtán idén Vörös Tamara, Csetény lovasa aratott győzelmet Nárcisz nevű pónilován. A remek időjárásnak köszönhetően több ezren követték figyelemmel a kétnapos rendezvény programjait, amelyeket többek között csikós- és pusztaötös-bemutató, 1848-as csatajelenet, lovasíjászok bemutatója és a Győri Ördöglovasok produkciója színesített. Az Andrássy úton felállított Vágta Korzóra, a részt vevő települések ételeit és italait bemutató vásárra is rengetegen voltak kíváncsiak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Feldolgozótermi (nyomdai) leszedő álláslehetőség

    Feldolgozótermi (nyomdai) leszedő álláslehetőség

    A Mediaworks Hungary Zrt., ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női, bulvár-, gasztro-, ifjúsági és sportmagazin-portfóliójával, digitális médiatermékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte.

  • Cirkuszt csinál az ellenzék a parlamentből

    Cirkuszt csinál az ellenzék a parlamentből

    Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött a mai parlamenti munka, amely során szóba került az ellenzéki képviselők elfogadhatatlan viselkedése miatt szükséges a házszabály módosítás is, de a családvédelmi akcióterv sikerességéről is beszéltek.

  • Magyarország fejlődik a leggyorsabban az unióban

    Magyarország fejlődik a leggyorsabban az unióban

    Magyarország fejlődik a leggyorsabban az unióban – jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek. Az  interjúban Varga Mihály azt mondta, hogy a kormány már hozzálátott a második gazdaságvédelmi akcióterv kidolgozásához.