2020. augusztus 06., csütörtök
Berta, Bettina

Egyéb Szeged

Mi lesz a kultúrával?

Botka László ebben az időpontban és helyszínen fogja megtartani kampányzáró rendezvényét, ezért marad el a Chili Weekend.

„Őszintén elnézést kérünk a fesztiválunkra évek óta járó szegediektől, sajnos elmarad az idei Szegedi Paprikashow és Chili Weekend, továbbá bizonytalanná vált a 2020-as Deja Vu Fesztivál sorsa is” – közölték a szervezők, akiket derült égből villámcsapásként ért a szegedi önkormányzat értesítése, melyben egyoldalúan, minden előzmény nélkül felbontották területbérleti szerződésüket.


Kampányzáró rendezvény lesz helyette

„A döntés oka – mint megtudtuk – egyszerű: Botka László polgármester úr ebben az időpontban és helyszínen fogja megtartani kampányzáró rendezvényét” – írták a szervezők, akik próbáltak más helyszínt kérni az önkormányzattól a már megszervezett időpontra, de gyakorlatilag meg sem hallgatták őket.

„Nyilván, Botka László, mivel sosem dolgozott a mi szakmánkban (sőt, ha jól tudjuk, semmilyen munkát nem végzett még a politikán kívül), nem érti, miért nem lehet a hónapok óta szervezett 80 kiállítót és 3 napnyi programot csak úgy arrébb tenni 2-3 héttel, Németh István – aki remek szakember, őszintén elismerjük munkáját – érti, de úgy tudjuk, retteg a polgármestertől” – olvasható a közleményben.


A Deja Vu Fesztivállal kapcsolatban azt írták, „a mai napig nem voltak hajlandóak aláírni a 2020-as szerződésünket, pedig októberre már a külföldi sztárfellépőink javát le kellett volna, hogy kössük”.

Botka László autokratikus stílusa

Kiss Balázs és Kisházi Sándor vagyunk, volt rádiós műsorvezetők, a fenti rendezvények főszervezői. Imádjuk Szegedet, az itt élő embereket, évekig voltunk a Szegedi Borfesztivál, Bortér, Karácsonyi Hetek marketingcsapata, mi szervezzük a fentiek mellett az augusztus 20-i RakpartFesztet és az áprilisi street food parádét, a Gerilla Gourmet című rendezvényt.

Hiszünk benne, hogy egy korrekt vezetésű városban nyugodtan együtt tud dolgozni jobb- és baloldali ember, nem kell állóháborút folytatni a másikkal csakis azért, mert egy kicsit mást gondolunk a világról.

A nyár elején úgy döntöttünk, Nemesi Pált segítjük marketing- és PR-tudásunkkal, hiszünk benne, hogy a személyében végre igazi polgármestere lehet Szegednek. Még el sem kezdtük a közös munkát, a polgármester már utasította is Németh Istvánt, hogy azonnal bontson velünk szerződést, pedig pont a Bortér előkészítésének kellős közepén voltunk.

A nyár közepe óta napi szinten jönnek a fenyegető telefonhívások, a parkolóban álló autóinkat összekarcolják, a rendezvényeinkre az összes létező ellenőrzést megkapjuk, a partnereinket rejtélyes idegenek hívogatják és mondanak rólunk mindenféle rosszat, a Szeged.hu pedig lejárató cikket írt rólunk.

Botka Lászlót a történtek ellenére nem utáljuk. Évekig örömmel dolgoztunk a Szegedi Városkép és Piac Kft. kommunikációs ügynökségeként (Németh Istvánt őszintén tiszteljük és kedveljük), sok mindent láttunk és hallottunk, sok mindenkit ismerünk a rendszerből.

A városi cégvezetők évek óta nehéz helyzetben voltak a polgármester úr autokratikus stílusa miatt, de a helyzet akkor fajult el, amikor két éve „hazajött” az országos politikából.

Mást gondolunk, mást támogatunk, de tisztességesen, igazi szegediek módjára harcolunk az igazunkért. Mérhetetlenül szomorúak vagyunk, hogy törölnünk kellett a fesztiválunkat.

Kiss Balázs–Kisházi Sándor

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt a híres filmrendező

    Hetvenhat éves korában meghalt Alan Parker angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer, nevéhez olyan filmek fűződnek…

  • Húsban a jövő

    Húsban a jövő

    Minden adott ahhoz, hogy Kaposvár a térség fővárosává váljon, hangzott el a Kométa és a kormány között megszületett stratégiai együttműködési megállapodás aláírásakor.