2019. november 16., szombat
Ödön

Belföld

Modernizálják a debreceni vasútvonalakat

Állomás épül Debrecenben, “a BMW-városban”, és felújítják, bővítik, modernizálják a vasútvonalakat is – írta a keddi Magyar Nemzet.

A cikkben közölték, hogy az épülő BMW-gyárnak is otthont adó, Debrecennél található Macs Ipari Parkhoz vezető pályán nagyobb sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok.


A nemzeti beruházó kivitelezőt keres az autógyárat is magában foglaló ipari park vasútállomásának megépítésére, valamint a Debrecen-Füzesabony vonal részleges bővítésére és felújítására. A forgalomirányítási és a biztosítóberendezéseket is korszerűsítik – tették hozzá, megjegyezve: zajvédő falat, kerékpárutat és járdát szintén építenek.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. korábban már elbírálta az egyesített engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció elkészítésére kiírt tervezői pályázatot, a 2,3 milliárd forint értékű munkát egy dunavarsányi és egy debreceni cég nyerte el.


A Magyar Nemzet felidézte, hogy tavaly novemberben több mint 135 milliárd forintot különített el a kormányzat a debreceni BMW-gyár területéhez kapcsolódó út- és vasútépítésre, valamint az infrastruktúra kialakítására.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szeptember végén jelentette be, hogy elkezdhetik a debreceni BMW-autógyár építési munkálatait. A tárcavezető jelezte: a kormány 35 milliárd forintot fordít a debreceni oktatási rendszer fejlesztésére annak érdekében, hogy hosszú távon szakképzett munkaerőt biztosíthassanak a városban működő cégeknek.

A debreceni BMW-gyár építési munkálatai jövő tavasszal kezdődnek, de már most kétszázötvenen dolgoznak az előkészítésen – olvasható a Magyar Nemzetben.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek