2019. október 16., szerda
Gál

Belföld

Nem nyughat Tasnádi Péter! Újra magára rántja az abroszt

A már börtönveteránnak számító Tasnádi nem nyughat, bármi áron vissza akar térni az „utcai harcosok” világába, abba az alvilággal gyakran haverkodó csapatba, ahol már többször is megégette magát. De a gyökereit úgy látszik senki sem tudja megtagadni. – számol be a Ripost.

Kész csőd, – így lehet összefoglalni, – amit Tasnádi még áprilisban összehozott a mulatságosan nagyképű nevet viselő Spártai Gladiátorok Éjszakáján. Pedig azt hitte, ez lesz a nagy visszatérés. Tasnádi eleinte szórta a pénzt, sokan meg is kérdezték, hogy honnan lehet a papíron vagyontalan, börtönviselt embernek, zsebből 20-30 milliója a rendezvény becsült költségeire, hiszen csak az Aréna bérleti díja 9 millió forint volt – írja a portál.


Végül alig néhányan voltak kíváncsiak a sebtében összetákolt rendezvényre, alig néhány száz jegyet sikerült valahogy elsózni a 9500 fős Arénába. Ráadásul a médiapartnerek zöme, miután észbe kaptak, hogy mihez is adják a nevüket fejvesztve elmenekült Tasnádi „gladiátorainak” közeléből. A Főnök pánikba esett és például elkezdte lealkudni az utcai verekedőknek kategóriánként beígért 3 milliós díjat.

 A Ripost információi szerint Tasnádi ezután hónapokon át futott a pénze után. Utólag szerzett, az üzleti világban nem éppen kifogástalan hírnévnek örvendő szponzorokat, akik a havernak végül betoltak annyit, hogy kijöjjön a csávából. Így végül az Arénának is „kiköhögte” a 9 milliót. Tasnádi azonban soha nem nyughat, így most újra megpróbálkozik a kétes hírű rendezvénnyel. De, ahogy egyik hírforrásunk fogalmazott, most aztán tényleg „magára ránthatja az abroszt”. A sporteseménynek álcázott félvilági rendezvénnyel ezúttal kisebb helyszínen a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban kísérletezik. Azonban most már a legtöbben meggondolják, hogy nevüket adják ehhez az erősen kérdőjeles, – „utcai harcosok”, „gladiátorok éjszakája” fedőnevet viselő – bulihoz. Már csak a zavaros szervezés és a kétes szponzorok miatt is.


Ráadásul a korábbi 9 millió helyett már „csak” másfél millióval csábítgatják az utcai verekedőket, akik nem lehetnek abban sem biztosak, hogy végül ennyit is ki tud fizetni a sorozatosan „megrogyasztott” Tasnádi. Emberei most VIP(!) asztalok eladásával kísérleteznek a budapesti éjszakában, hogy összehozzák a „félvilág” fontos embereit. Akik így legalább egyszerre szem előtt lesznek – közli a Ripost.

Hogy miért jó a börtönveterán Tasnádinak folyton magára vonni a világ figyelmét? Ezt csak ő tudhatja. Pedig kevéske megmaradt jóakarója folyton azt tanácsolja, hogy fogja vissza magát, annál is inkább mert újabb büntetőügy zajlik ellene, ezúttal orgazdaságért, ez is már bírósági szakban – tudatja a lap.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Dagad a kispesti mutyibotrány

    Dagad a kispesti mutyibotrány

    Ismeretlen tettes ellen gazdasági vesztegetés bűntette miatt nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Hír TV-hez jutott hangfelvételek alaján, amelyeken Lackner Csaba kispeti szocialista képviselő arról beszél, hogy aki az önkormányzati politikában nem keres meg évente 100 millió forintot, az szerinte hülye, közben pedig egy fehér poros zacskót tart a kezében.

  • Borkai Zsolt kilépett a Fideszből

    Borkai Zsolt kilépett a Fideszből

    Kilép a Fideszből Borkai Zsolt, Győr vasárnap újraválasztott polgármestere. A kínos botrányba keveredett politikus sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet.