2019. november 17., vasárnap
Gergő, Hortenzia

Belföld

Orbán Viktor: Magyarország legerősebb pártja a Fidesz

Az önkormányzati választáson bebizonyosodott, hogy továbbra is a Fidesz–KDNP a legerősebb pártszövetség Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap este a kormánypárt eredményváróján.

A kormányfő kiemelte, hogy nehéz választási kampány, nagy és nyílt politikai csata volt, ahogyan annak egy pártok közötti versenyre épülő demokráciában lennie kell. A miniszterelnök köszönetet mondott minden magyar választópolgárnak, aki elment és leadta a szavazatait. Gratulált mindenkinek, aki nyert: a polgármestereknek és a megválasztott képviselő-testületi tagoknak, továbbá külön gratulált a Fidesz–KDNP színeiben mandátumot nyert polgármestereknek.


– A biztos szavazatokat nézve, a listás szavazatokat tekintve a lassan már szokásossá váló 50 százalék fölötti eredményt most is hozni tudtuk – mondta.

A miniszterelnök megköszönte a vidéki Magyarországnak a bizalmat, és azt mondta: „a jövőben is számíthatnak ránk a vidéki magyar emberek”.


A kormányfő azt hangoztatta: továbbra is a Fidesz–KDNP-szövetség a legerősebb Magyarországon, „ennek tudatában és ennek megfelelően is fogunk majd viselkedni”. Hozzátette: „Nekünk továbbra is Magyarország lesz az első”.

Vidéken tarolt a kormánypárt

Az öt évvel ezelőtti választáshoz hasonlóan vasárnap is a Fidesz–KDNP aratott győzelmet vidéken, az adatok szerint a 19 megyei közgyűlés mindegyikében a kormánypártok nyertek. A 23 megyei jogú városból tizenháromban a Fidesz–KDNP, illetve a pártszövetség által támogatott jelöltek győzhettek, míg tíz településen az ellenzéki jelöltek szerezték meg a polgármesteri széket. Az ötezer lakos feletti települések kategóriájában 147 Fidesz–KDNP-s polgármester lesz, ami a települések több mint felét jelenti.

 

Továbbra is fejlődhetnek a települések

A kormány azt szeretné, hogy a magyar települések tovább fejlődjenek függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormánypárti vezetés alatt vannak – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke az M1 aktuális csatornán.

Ismertetése szerint országosan 1,8 millió ember szavazott a Fidesz–KDNP-re, az ellenzékre pedig 1,36 millió, a kormánypártoknak tehát kényelmes többsége van, és ezzel az eredménnyel bármikor kiegyeznének egy országgyűlési választáson is.

– Világossá vált, hogy Magyarországon demokrácia van – emelte ki a kampányfőnök.

A fideszes politikus szólt arról is, hogy a Fidesz úgy módosította a magyar választási rendszert, hogy az országgyűlési és az önkormányzati választások jobban elváljanak egymástól, ne egy évben legyenek, ez azonban nem kedvez a kormányzópártoknak, mivel a ciklus közepén mindig változik a politikai klíma, népszerűtlenségi hullám szokott következni.

 

Köszönet Tarlósnak

A főpolgármester-választást Karácsony Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) nyerte 50,86 százalékkal, Tarlós István (Fidesz-KDNP) 44,1 százalékot, Puzsér Róbert (Állampolgárok a Centrumban Egyesület), 4,46 százalékot, Berki Krisztián (független) 0,58 százalékot szerzett.

Tarlós István eddigi főpolgármester sportszerűen gratulált és sok szerencsét kívánt ellenfelének Karácsony Gergelynek, aki megnyerte a választást.

– Országosan az eredmény szép – fogalmazott a Fidesz eredményváróján Tarlós, aki elfogadta a választás eredményét. – Budapest ma így döntött, Karácsony Gergelyt választotta meg a főváros főpolgármesterének. Köszönöm, hogy köztetek lehettem, szép volt ez a 29-30 év számomra, nem feledem – tette hozzá Tarlós István, akit vastapssal köszöntöttek a jelenlévők.

Orbán Viktor megköszönte Tarlós Istvánnak az elmúlt évben 9 évben végzett főpolgármesteri munkáját. „Nem fogjuk elfelejteni”, hogy ő volt az, aki „kirángatta a várost a csődhelyzetből”, elsősorban neki köszönhető, hogy ilyen szép fővárosunk van, amely biztos lábakon áll, és amelyre mind büszkék lehetünk – fogalmazott. Hozzátette: „az ország és a Budapesten élők érdekében készen állunk az együttműködésre”.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek