2019. október 17., csütörtök
Hedvig

Belföld

Palkovics: Okos Magyarországot építünk

A kormány a magyarok kreativitására épít, gazdaságpolitikáját ennek megfelelően a saját fejlesztésű termékekre, a magas hozzáadott értékre alapozza – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, az Inspiring Hungary konferencián.

Palkovics László a rendezvényen a versenyképesség erősítését, az újító és vállalkozó gazdasági szemléletet nevezte a magyar gazdasági modell alapjának. A tudományos, kutatási és innovációs képességeket azokra a területekre kell összpontosítani, amelyben az ország különösen erős – tette hozzá.


A tárcavezető szerint ezek egyike a kreatív ipar lehet, hiszen – mint mondta – ez a 21. század egyik leggyorsabban bővülő ágazata, vállalatai értékláncokba kapcsolódva a világpiacon is sikeres, egyedi termékeket és szolgáltatásokat teremtenek, munkahelyeket hoznak létre. Magyarországon a munkavállalók 4 százalékát foglalkoztatja, a GDP-hez pedig ennél is nagyobb mértékben, 6,5 százalékkal járul hozzá – hangsúlyozta.

A miniszter szerint a magyarok kreativitása vitathatatlan, külföldön is elismert, de csak ösztönző környezetben bontakozhat ki igazán. Hasznosulását a korábbi kormányok rossz döntésekkel hátráltatták, ám 2010 óta a hagyományos értékekre épített szellemi termékek hozzájárulnak a technológiai fejlődéshez – fogalmazott.


Hozzátette, hogy a kormány ennek érdekében alakítja át a kutatási és fejlesztési rendszert, egyetemközpontú innovációs ökoszisztémát teremt, kiépíti a Science Parkok országos hálózatát, megteremtve a felsőoktatás és az ipar együttműködésének feltételeit a jelentős tudásközpontok körül.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a magyar kormányzás történetének legnagyobb portfóliójával rendelkező tárcájaként egyszerre alakítja a reálgazdaságot és a digitális gazdaságot, az innovációt, a kutatást és az egyetemek támogatását – tette hozzá.

Palkovics László arra számít, hogy a hamarosan elkészülő iparági startégia mentén haladva Magyarország a térség kreatívipari központjává válhat, és az itt élők alkotó erejére, szakértelmére és akaraterejére alapozva az EU legjobb országai közé kerülhet.

Egész Európa gazdagodik azzal, ha a magyarok a jövő nyertesei lesznek, és velük együtt nyernek azok is, akik a magyar kreativitásba fektetnek – jelentette ki a miniszter.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Orbán Viktor: Az önkormányzati választásokat a Fidesz nyerte

    Orbán Viktor: Az önkormányzati választásokat a Fidesz nyerte

    A miniszterelnök ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást szeretne látni, mint az előző kilenc évben. Orbán Viktor a Hír TV-nek szerdán Balatonalmádiban, a kihelyezett Fidesz-frakcióülés helyszínén adott nyilatkozatában azt is elmondta, hogy változatlanul érvényben tartja azokat a megállapodásokat, amelyeket az elmúlt időszakban Tarlós István leköszönő főpolgármesterrel kötött.

  • Nyusziugrás

    Nyusziugrás

    Ismét magyar a világ legjobb fotósai között – átadták a CEWE Photo Award díjat, ahol a természet kategória legjobbja, Daróczi Csaba lett, “Nyusziugrás” című fotójával.

  • A nap képe: Maci őrmester

    A nap képe: Maci őrmester

    Újabb nagyon menő fotóval jelentkezett a rendőrség Instagram oldalán. Nem ez az első alkalom, hogy a magyar zsaruk elkápráztatják az internet népét közösségi oldalukra feltöltött vicces, aranyos képekkel.