2019. december 05., csütörtök
Vilma

Egyéb Nyíregyháza

Rali Európa-bajnokságot rendeznek városunkban

A Nemzetközi Automobil Szövetség Motorsport Világtanácsának decemberi, szentpétervári ülésén véglegesítették az összes FIA által felügyelt sorozat versenynaptárát, köztük a rali Európa-bajnokság 2019-es menetrendjét is. Ebben a sorozatban négy aszfaltos és négy murvás verseny szerepel. A versenysorozatot a Rally Hungary zárja november 8-a és 10-e között, nyíregyházi központtal.

November 10-én, vasárnap délben kezdődik a gyorsasági szakasz futama Nyíregyházán. Bár a belvárosi gyorsasági szakasz útvonala hasonló lesz, mint tavaly az I. Nyíregyháza Rallyn volt, azonban a táv rövidebb, éppen ezért 3 kört teljesítenek majd a versenyzők. Az Eb ünnepélyes megnyitója, a rajtceremónia, a shakedown, a kvalifikáció, a szervizpark, a belvárosi körgyorsasági és a céldobogó, díjátadó ceremónia ingyenesen lesz látogatható, azonban az összes többi helyszínre már egy úgynevezett Rally Passt kell váltani.


Több ezer látogató

A Rally Hungary több ezer embert fog vonzani, és mivel nem dőlt még el a bajnokság – három versenyző harcol az Eb-címért –, ezért várhatóan nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is érkeznek majd látogatók a szabolcsi megyeszékhelyre.

Kapcsolódó Cikkek

  • A tehetségeket díjazták

    A tehetségeket díjazták

    November 22-én a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében adta át Ács Rezső polgármester az idei…

  • Hajrá, Kék Tigrisek!

    Hajrá, Kék Tigrisek!

    Jó hír a tatabányai kézilabda kedvelőinek: a hazai ligában elverték a Budakalászt a Kék Tigrisek, és közben meglett az EHF Kupa csoportkörének sorsolása is.

  • Országos jelentőségű a Giro

    A rajt- és célvárosok – Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre Budapestről induló Giro d’Italiáról a GiroHungary2020 csapata.