EUR: 330,90 Ft
CHF: 301,09 Ft
2019. október 19., szombat
Nándor

Belföld

Válságjelek mutatkoznak a mézpiacon

Nincs kereslet a magyar mézre, a visszaeső európai kereslet és a magyarországinál olcsóbban termelő ukrán, román és bolgár konkurensek miatt áll a kivitel, és a tavalyinál gyengébb termés ellenére estek az árak, a méhészegyesület elnöke szerint az ágazatban a válság jelei mutatkoznak – írta a Világgazdaság kedden.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke elmondta: Magyarország exportorientált, még a gyenge termés mellett is minimum kétszer annyi mézet termelünk, mint a belföldi fogyasztás, és az exportárak határozzák meg a belső felvásárlási árakat is. Míg korábban azt szokhatták meg a magyar méhészek, hogy bármikor el tudták adni a terméküket, most nincs kereslet a mézre, és a forintgyengülés hatásait sem érzik, sőt csökkennek az árak – tette hozzá.


A vegyes méz – amely a belföldi bolti forgalom 80 százalékát adja – termelők részére átadott, kompenzációs felárral kiegészített felvásárlási ára kilogrammonként 580-600 forint, ez 542-561 forint nettó árat jelent. A világpiacon is a vegyes méz adja a tömeget, ebben a szegmensben pedig most az ukrán méz a meghatározó. Fazekas Gyula, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke szerint az idén Ukrajnában 60-80 ezer tonna termésről beszélnek, és kilónként 2-2,1 eurós áron szállítják le az árut a vevőknek. A magyar vegyes méz ezzel szemben – 580 forintos felvásárlási áron, és még gyengébb forintárfolyamon is – 60-70 forinttal drágábban juttatható el ugyanazokhoz a vevőkhöz.

A konkurensek alacsony árain túl az is oka a kereslet visszaesésének, hogy az unióban csökkent a mézfogyasztás, és a piac telítettsége a hamisításoknak is betudható, ami 10-30 százalék többletterméket is kitehet – írta a Világgazdaság.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Hangversennyel emlékeznek Kocsis Zoltánra

    Hangversennyel emlékeznek Kocsis Zoltánra

    Maurice Ravel, Frédéric Chopin és Kovács Zoltán egy-egy művével emlékeznek Kocsis Zoltán zongoraművészre, karmesterre és zeneszerzőre halála évfordulóján a Nemzeti Filharmonikusok november 6-án a budapesti Müpában.

  • Indul a 12. Nemzeti Vágta!

    Indul a 12. Nemzeti Vágta!

    A Nemzeti Lovas Díszegység bemutatójával, koszorúzási ünnepséggel, majd a versenysorozat ünnepélyes megnyitójával, a 72 versenyző település lovasának fogadalomtételével és az előfutamokkal kezdődik ma délben a 12.

  • Túl sok cukrot esznek a gyerekek!

    Túl sok cukrot esznek a gyerekek!

    Túl sok cukrot esznek a gyerekek; felmérések szerint a 2 és 18 év közötti fiatalok több cukrot fogyasztanak a WHO által javasolt, a teljes kalóriabevitel tíz százalékánál – közölte Antal Emese dietetikus szombaton az M1 aktuális csatornán.

  • Erre figyeljen a hétvégén

    Erre figyeljen a hétvégén

    Rendezvények miatt több helyen is forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban a hétvégén. Szombaton és Vasárnap rendezik meg a 12. Nemzeti vágtát, amire már pénteken elkezdődik a készülődés, Budán pedig futóverseny miatt bonyolódik a közlekedés.