2019. december 11., szerda
Árpád, Árpádina

Külföld

160 millió dolláros programot indítanak magyar cégeknek

Több magyar cégnek laoszi fejlesztésekben való részvételre lehetőséget biztosító 160 millió dollár értékű kötöttsegély-hitelprogram indul – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A miniszter Szonexay Sziphandone laoszi miniszterelnök-helyettessel tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a program keretében magyar cégek végzik a laoszi főváros teljes szennyvízhálózatának felújítását, élelmiszerbiztonsági fejlesztésekben vesznek részt, valamint az elektronikus személyiigazolvány-rendszer kiépítésében.


Ezek a beruházások erősítik a magyar vállalatokat, ezáltal a magyar gazdaságot, a külgazdasági teljesítményt is.

Korábban, egy hasonló program keretében, 38,6 millió dollár értékben mezőgazdasági és élelmiszerbiztonsági beruházásokat hajtottak végre magyar cégek az országban – emlékeztetett Szijjártó Péter.


Megerősítette: a keleti nyitás stratégiában külön figyelmet fordítanak Délkelet-Ázsiára, amely a világ leggyorsabban növekvő térségei közé tartozik. A gyors gazdasági növekedés sok lehetőséget kínál a magyar vállalatoknak.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a magyar-laoszi kapcsolatok hosszú távú fejlesztése érdekében ösztöndíjakat biztosítanak laoszi hallgatóknak magyarországi tanulmányokhoz, és jelenleg 100 laoszi hallgató tanul Magyarországon.

Szonexay Sziphandone hangsúlyozta: a magyar-laoszi kapcsolatok hosszú múltra tekintenek vissza, a kölcsönös előnyökön és tiszteleten alapulnak, és mindkét ország elkötelezett az együttműködés további fejlesztése mellett.

Felidézte: nemrégiben országába látogatott Áder János köztársasági elnök, ami mérföldkövet jelent a magyar-laoszi barátság történetében.

Kiemelte a gazdasági kapcsolatok jelentőségét, és úgy értékelt: a fővárosi szennyvízhálózat felújítása az egyik legfontosabb projekt, amelyben a két ország együttműködik.

A laoszi miniszterelnök-helyettes közölte: a két ország támogatja egymást a regionális és nemzetközi fórumokon.

A sajtótájékoztató előtt magyar-laoszi élelmiszerbiztonsági megállapodást írtak alá.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek