EUR: 353,05 Ft
CHF: 332,23 Ft
2020. július 04., szombat
Ulrik

Egyéb Dunaújváros

A birkózás a legkisebbek sportja is

A Dunaferr Sportegyesület birkózószakosztálya nagy hangsúly fektet a versenyen való szereplésekre, de céljuk az is, hogy megszerettessék a gyermekekkel a mozgást, és az ezzel járó feladatokat, versenyszituációkat.

A legutóbbi nagyobb országos verseny a női szekcióban került megrendezésre, ez egy diákolimpiai döntő volt, ahol kimagaslóan jól szerepeltek a lányok: Pup Viktória második helyezést ért el. Számára nagyon sikeres volt az év, hiszen tavasszal megnyerte korosztályának magyar bajnokságát, így a két legnagyobb megmérettetésen kifogástalan teljesítményt nyújtott, mely nagyon jó előjel a jövője szempontjából.


Kiss Károly, a Dunaferr Sportegyesület edzője elmondta, milyen kihívások várnak rájuk a közeljövőben.

– Szigetszentmiklóson és Hajdúszoboszlón lesz két nagyobb verseny, melyeken egyes korcsoportban van a legnagyobb esélyük a gyermekeknek kimagasló eredményeket elérni. Hónap végén kerül megrendezésre Dorogon az NB II-es bajnoki döntő, ahova sikerült bejutnunk. Ott egy háromcsapatos körmérkőzéses kihívás vár ránk, aminek eredményeképp a győztes feljebb juthat egy osztállyal. Nem lesz könnyű dolgunk, de természetesen az a célunk, hogy a lehető legjobban szerepeljünk – fogalmazott Kiss Károly. – Nem szabad megfeledkezni a legkisebbekről sem, hiszen az egyik legmeghatározóbb élmény a sportkarrierjük szempontjából a legelső verseny, amelyen részt vesznek. Ha jól érzik magukat és sikerélményként élik meg, akkor nagy valószínűséggel folytatják a sportot. Ebből a célból is kerül megrendezésre szintén Mezőfalván december 8-án egy gyermekverseny. Ez jó alkalom lesz arra, hogy kipróbálják a szőnyeget, illetve nekünk edzőknek is jó, hiszen ilyenkor látjuk a legjobban, hogy miben kell még fejlődniük, vagy hol vannak még esetleg hiányosságaik.

Kapcsolódó Cikkek