2020. július 04., szombat
Ulrik

Egyéb IX.kerület

A legnagyobb templom

Kerületünk egyik legszebb épülete a Bakáts téren található Assisi Szent Ferenc-templom, amely egyben a kerület legnagyobb temploma.

Nemcsak a Bakáts tér, de a város dísze is (Fotó: Máté Krisztián)

A belső-ferencvárosi plébánia története a tatárjárás utáni évektől ismert. Pesterzsébetfalva, később Szentfalva egyháza a török uralom alatt elpusztult. A Boráros téren állt egy Pusztatemplom nevű templom romja a XVIII.  századig. 1822-ben bízták meg a pesti ferenceseket egy új plébánia megszervezésével, tőlük 1900-ban vette át a főegyházmegyei papság a plébánia vezetését. 1923-ban három új plébánia alakult. A mai templomot Ybl Miklós építtette 1867 és 1879 között. Előtte egy 1822-ben épült, de az 1838-as pesti árvízben megrongálódott templom állt a helyén. 1879. április 24-én szentelték fel. A templomot a háború után Gerő László állította helyre.


Szobrok, freskók és harangok

A névadóról készült szobor (Fotó: Máté Krisztián)

A templom háromszögű oromzatának mezőjében Feszler Leó Krisztus-domborműve látható, fölötte Szász Gyula Szent Ferenc-szobra. A torony nyolcszögű sisakban végződik, mellette jobbra és balra kis tornyok vannak.  Az északi külső falon lévő Szent Ferenc-szobrot Strobl Alajos készítette, belül a szentélyben freskók láthatók Than Mórtól és Lotz Károlytól, valamint egy Ferenczy Béni által készített Szent Antal-szobor. A templom tornyában 3 harang található.

 

 

 

 

 

Egymilliárdos felújítás

A felújítás után az 56-os emlékművenek is jó helye van (Fotó: Máté Krisztián)

A templom felújítására egy 2017 novemberi kormányhatározat 1 milliárd forintot biztosított. A felújítás első üteme 2019-ben fejeződött be. Felújították a homlokzat téglás és kőburkolatos részeit, a tetőszerkezetet, a toronysisakot, a templomkertet és az altemplom egy részét, ahol egy urnatemetőt is kialakítottak. Kicserélték az épület belső mozaikpadlóját. A falakat egy műgyantát is tartalmazó, vízlepergető anyaggal kenték le, így az időjárás sem befolyásolja jelentősen az állagukat. Ez különösen fontos, hiszen a templom könnyen faragható sóskúti kőből készült, amely jóval érzékenyebb, mint a süttői mészkő. A munkálatok során a legnagyobb kihívást a toronysisak rendbehozatala jelentette, mivel ahhoz az egész épületet fel kellett állványozni. Hamarosan elkezdődhet a beruházás második üteme, amelynek során a templombelső is megújul.  Helyreállítják a díszítőfestést, restaurálják a Lotz-freskókat, a templom padjait, szobrait és kegytárgyait, valamint új világítótesteket helyeznek el. A Bakáts téri templom 2020-ra, a Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idejére teljesen megújul.

Kapcsolódó Cikkek

  • Kupa vagy liga?

    Kupa vagy liga?

    Az Atomerőmű KSC Szekszárd jelezte az Európai Kosárlabda Szövetségnek, hogy a következő szezonban az Európa Kupa helyett az Euroligában szeretne indulni.

  • Mehetünk már szaunázni?

    Mehetünk már szaunázni?

    Az országszerte bevezetett enyhítéseknek köszönhetően sorra nyílnak a fürdők, beüzemelik a strandokon a termálmedencéket is és befűtötték a szaunákat.

  • A polgárőrség ma a modern hazafiság jelképe

    A polgárőrség ma a modern hazafiság jelképe

    A polgárőrség ma a modern hazafiságot jelképezi Magyarországon – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton Felsőtárkányban, a regionális polgárőr-napon.