EUR: 353,05 Ft
CHF: 332,23 Ft
2020. július 05., vasárnap
Emese, Sarolta

Külföld

A magyar-japán kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most

A Magyarország és Japán közötti, 150 éves múltra visszatekintő diplomáciai kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most – nyilatkozta az MTI-nek telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tokióból.

Magyarország a gazdaság és kereskedelem, a politika és a kultúra, valamint az oktatás területein is minden idők legjobb kapcsolatát ápolja a világ harmadik legnagyobb gazdaságával – fogalmazott a magyar külügyi tárca vezetője azt követően, hogy találkozott Tosimicu Motegi japán külügyminiszterrel.


Szijjártó Péter elmondta: a japán vállalatok a legmodernebb technológiát hozzák Magyarországra, ezzel segítve a magyar gazdaság további növekedését és új dimenzióba lépését. Emlékeztetett: ma Magyarországon 170 japán vállalat működik, amelyek 33 ezer embert foglalkoztatnak. Különösen az autóipar területén töltenek be fontos szerepet – tette hozzá, kiemelve a Suzuki, a világ harmadik legnagyobb autóipari vállalatának számító Denso, illetve a világ egyik legnagyobb gumiabroncs vállalataként ismert Bridgestone magyarországi leányvállalatait.

A magyar külügyminiszter aláhúzta: a Magyarországon működő japán vállalatok folyamatos fejlesztéseikkel és beruházásaikkal mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság növekedése hosszú távon is legalább 2 százalékkal meghaladja az Európai Unió átlagos növekedését.


A két ország közötti oktatási együttműködés sikerét bizonyítja, hogy ma több mint 600 japán fiatal tanul magyar egyetemeken, közülük mintegy négyszázan orvostudományi képzésben vesznek részt – mutatott rá.

A miniszter a kulturális együttműködésről szólva említést tett arról, hogy az év végén magyar kulturális intézet nyílik Tokióban, amely lehetőséget biztosít majd a magyar kultúrában rejlő erőforrások további kiaknázására a két ország kapcsolatainak fejlesztése érdekében.

A külügyminiszter bejelentette: Orbán Viktor miniszterelnök december 5-én és 6-án Tokióba látogat, ahol a politikai, gazdasági és kereskedelmi együttműködés további fejlesztéséről tárgyal majd.

Kapcsolódó Cikkek