2020. július 08., szerda
Ellák

Egyéb XI.kerület XXI.kerület XXII.kerület XXIII.kerület

A Soroksári útról utaznak a budafoki alkotó képei is

Ligeti Zsuzsa három rajza is látható a The Talent pályázatzáró kiállításon a Soroksári úti Bakelit Multi Art Centerben. A Budafokon élő grafikusművész a szentimrevárosi Feneketlen-tavat is megörökítette a templommal. Zsuzsa azt vallja: a fényképezőgép helyett egy ceruza mindig kéznél van.

A The Talent már 12 éve működő projekt, ahová amatőr művészek alkotásait várják. Van festészeti és grafikai ága. Idén tájkép, városkép, ipari létesítmény volt a téma, 157-en pályáztak, 422 művel. Ebből 72 alkotó 107 művét tartották méltónak a kiállításra. A zsűri művészettörténészekből, festőkből állt. Három képet lehetett beadni. Ligeti Zsuzsa mindhárom grafikáját, a Feneketlen-tavat, a Durmitort és a pécsi Jókai utcát ábrázolót is beválasztották.


– Egy utazás közben elromlott fényképezőgép volt a kiindulópont. Ilyenkor szoktak az emberek kétségbeesni, hogy akkor most mi lesz ezzel a sok látnivalóval. Én egy nagyon kézenfekvő megoldást választottam: papírt és ceruzát vásároltam az első boltban, és rajzban örökítettem meg úti élményeimet – tudtuk meg az alkotótól, akiről Csató Tamás festőművész azt mondta: „Zsuzsa rajzai sokkal kifejezőbbek a fotóknál, mert nem objektívje van, mint a fényképezőgépnek, hanem szubjektívje”.

Fénykép helyett rajz

Ligeti Zsuzsa 2002-ben jött Budafokra Csepelről, ahol addig tanított. Nyugdíjas éveiben kezdett el rajzolni, és ma már több száz kisgrafikát készít el évente, amelyekkel bemutatkozott már lakóhelye és a főváros kulturális helyszínein is.

Utazó képek

Ligeti Zsuzsa már harmadszor vett részt a The Talent projektben. A grafikakiállításon összesen 30 művet mutattak be. Az alkotások még két hétig láthatók a Bakelit Multi Art Centerben (Hazai Fésűsfonó) utána utaznak a képek a  Szimpla Kertbe, a Dürer Kertbe, a The Studioisba, az Eötvös 10-be, a Montázs Art Caféba és a Szabad Bisztróba.

Kapcsolódó Cikkek