EUR: 334,02 Ft
CHF: 306,99 Ft
2019. november 14., csütörtök
Aliz

Sport

Akár a mostani idényben újra játszhat a horrorsérülést szenvedett Gomes

Edzője szerint még ebben a bajnoki idényben újra játszhat André Gomes, az Everton vasárnap súlyos sérülést szenvedett labdarúgója.

“Nem könnyű pontos dátummal szolgálni a visszatérését illetően, de mi az orvosi stábbal együtt úgy gondoljuk, hogy André képes lehet még ebben a szezonban játszani” – mondta a portugál középpályás honfitársa, Marco Silva. – “Természetesen ebben nem vagyunk száz százalékig biztosak, de jó esély van rá” – tette hozzá.


A vasárnapi Everton-Tottenham Hotspur Premier League-találkozón Szon Hung Min, a vendégek dél-koreai támadója hátulról akarta szerelni Gomest, aki ennek nyomán elvesztette az egyensúlyát, szemből ütközött Serge Aurier-vel, és a földre érkezéskor kifordult a jobb bokája. Az eset során mindkét csapat játékosai, beleértve a kiállított csatárt is, sokkos állapotban figyelték társukat, akinek a lába természetellenes helyzetben állt.

Szon, miután megkapta a piros lapot könnyeivel küszködve hagyta el a játékteret. Három bajnoki találkozóra szóló eltiltás járt volna neki, de a Tottenham fellebbezett és a szövetség illetékes testülete helyt adott ennek. Indoklásában emlékeztetett rá, hogy Martin Atkinson játékvezető először sárga lapot mutatott fel a támadónak, majd amikor látta, milyen súlyos Gomes sérülése, ítéletét azonnali kiállításra változtatta, a bizottság állásfoglalása szerint viszont ez szabálytalan volt. A piros lap visszavonásában az is szerepet játszott, hogy egy független testület állásfoglalása szerint nem Szon szerelési kísérlete okozta közvetlenül a sérülést.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek