EUR: 352,69 Ft
CHF: 331,81 Ft
2020. július 12., vasárnap
Dalma, Izabella

Extra

Az évszázad műkincslopása: négy betörő után nyomoznak

Négy elkövető után nyomoz a rendőrség a drezdai ékszerrablás ügyében. Az elkövetők 7 perc alatt fejszével fosztották ki a múzeumként működő uralkodói palotát. Az értékes gyűjteményből több különleges darabot is elvittek, a kár 336 milliárd forint.

A németországi Drezda városának minden lakója felbolydult, mikor megtudták, hogy betörtek a szász választófejedelmek és királyok palotájának világhírű kincstárába. A Grüne Gewölbe múzeumot kevesebb, mint 7 perc alatt rámolták ki a rablók, a kár pedig óriási, egymilliárd euró, azaz 336 milliárd forint is lehet. A rablók közel 100 kincset vittek magukkal, az ügy legkínosabb fejleménye pedig, hogy kiderült, a múzeumnak nem volt biztosítása a műtárgyakra. A hatóságok közlése szerint „sűrűsödnek azok a nyomok, amelyek szerint négy elkövető vett részt a betörésben”. Erre a rendelkezésre álló videófelvételek alapján következtettek a nyomozók. A rendőrség azóta fotókat is közölt a legértékesebb műtárgyakról, melyek között gyémánt kalapkapocs, melltű és egy kard is van.


– A rablók csak azt vitték el, amit a három ékszeresvitrin fejszével való betörésekor keletkezett lyukakon keresztül közvetlenül el tudtak érni – közölte Dirk Syndram, a kincstár igazgatója újságírókkal.
A betörést szinte elképzelhetetlennek tartották, biztonsági rendszerüket ugyanis néhány éve ellenőrizték, és megfelelően működőnek találták. Mint mondta, az is meglepő volt, milyen gyorsan tört be a vitrin üvege. Elméletileg ugyanis 15 percre lett volna szükség ahhoz, hogy egy fejszével beszakítsák az üveget.
A nyomozók közlése szerint a tetthelyen végzett munka nagyon időigényes, a betörők ugyanis kiürítettek egy poroltót, hogy eltüntessék nyomaikat.

Drezda, 2019. november 25.
A drezdai uralkodói palotánál helyszínelő rendőrök 2019. november 25-én, miután az éjjel betörtek a múzeumként működő épületegyüttes kincstárába, a Grünes Gewölbébe (Zöld Boltozatba). A rendőrség egyelőre nem tud nyilatkozni a kár nagyságáról.
MTI/EPA/Filip Singer

 

A 177 igazgyöngyből álló lánc, amelyet 1734 előtt nyertek Vogtland vizeiből. MTI/AP/Jürgen Karpinski

 

Ezt a gyémántrózsákkal ellátott kardot egyszerűen kitépték a vitrinből. A műkincs kilenc nagyobb és 770 kisebb gyémántból áll.
MTI/AP/Jürgen Karpinski

 

Ezt a kalapkapcsot Globig ékszerész készítette gyémánt rózsakeretből.
MTI/AP/Jürgen Karpinski

A melltű III. Frigyes Ágost szász király feleségének készült 1782-ben, miután első gyermeküket világra hozta az asszony. Az ékszer több mint 660 egyedi gyémántot tartalmaz, és körülbelül 614 karát.
MTI/AP/Jürgen Karpinski

 

További cikkek:


Kapcsolódó Cikkek