2019. december 10., kedd
Judit

Külföld

Borzalmas! Katonai kutyák téptek szét egy katonát

Katonai kutyák téptek szét egy kutyavezetőt egy bécsújhelyi laktanyában – közölte csütörtökön az osztrák védelmi minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint a 31 éves altisztet a kennelben támadták meg a kutyák. Holttestét csütörtökre virradóra találta meg egy kollégája, aki két elszabadult kutyát akart visszazárni.


A minisztérium közölte azt is, hogy az altiszt szerdán délután négy óra tájban ment be a kennelbe, hogy az állatokat ellássa. Mintegy nyolc órával később a szolgálatban lévő tisztnek feltűnt, hogy két belga juhászkutya szabadon kószál a laktanya területén.

A minisztérium vizsgálatot indított.

Michael Bauer katonai szóvivő az APA osztrák hírügynökségnek elmondta, hogy a két belga juhászkutya harci feladatokra van kiképezve.

“A feladatuk, hogy az esetleges támadókat ártalmatlanítsák” – közölte. Mintel mondta, a kommandós alakulatok kutyáit a többi között arra idomítják, hogy egy ház ostromakor az ellenfelet kiiktassák.

“A menekülő támadót feltartóztatja a kutya. Ha már nem védekezik, a kutya békén hagyja” – tette hozzá Bauer. Hangsúlyozta: eddig nem fordult elő, hogy kutyáik katonákat támadtak volna meg.

“Eddig senki sem sérült meg súlyosabban” – fűzte hozzá.

Az osztrák hadsereg hetven kutyát alkalmaz: 41 rottweilert, 15 belga és öt német juhászt, valamint kilenc labradort.

Kapcsolódó Cikkek