EUR: 354,82 Ft
CHF: 331,21 Ft
2020. július 14., kedd
Örs, Stella

Egyéb XVIII.kerület

Egy név, két felvonulás

Szemnek, szívnek tetsző felvonulásokkal tették emlékezetessé Szent Márton napját november 11-én Pestszentlőrincen, majd 12-én Pestszentimrén. Sok százan gondolták úgy, hogy nem hiányozhatnak a kerületi német nemzetiségi önkormányzat szervezésében megrendezett felvonulások valamelyikéről.

Emlékezetes volt az idei Márton nap (fotó: Városkép)

Magyarországon jellemzően a német nemzetiségű települések, óvodák, iskolák, egyházközségek szervezésében gyermekek, kisgyermekes családok saját maguk készítette lámpásokkal sétatempóban járják a környező utcákat, miközben Márton-napi dalokat énekelnek. Kerületünkben is így emlékeztek Szent Mártonra − tájékoztatott az önkormányzat. Mint írják, az első felvonás a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Iskolától, ismertebb nevén a Piros iskolától indult. Az apró kezecskék úgy szorongatták a lámpásokat, mintha pótolhatatlan családi ékszerről lenne szó. A menet a lőrinci rendezvény központi helyszíneként szolgáló Piac téren pihent meg. A gyermekek német nyelven rövid, ám hatásos műsort adtak elő, eljátszották Szent Márton és a koldus történetét. A Márton-napi tűz szomszédságában, telihold társaságában az apróságok és a kísérő szülők elmajszolták a gusztusosan elkészített falatokat, majd forró teával koccintva hazafelé vették az irányt − olvasható a beszámolóban.


Előadással készültek a diákok (fotó: Városkép)

A második, pestszentimrei felvonás forgatókönyvét az időjárási viszonyok némileg átírták. Az eső áztatta talaj nem engedte a tűzgyújtást, és módosítani kellett a felvonulás útvonalát. A Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskolától induló menet vidám hangulatát azonban az időjárás-felelős sem tudta elrontani, sőt belátta tévedését, és a felvonulás, illetve a műsor idejére elzárta az esőcsapjait. A Vackor ovisok, majd a vegyes korosztályú tanulók műsorszámait nagy ovációval köszönte meg a hálás közönség.

Jó buli volt a felvonulás (fotó: Városkép)

Otthon készültek a lámpások (fotó: Városkép)

Bíborkáék elpróbálták

A négyéves Bíborka megosztotta a bp18.hu-val az otthoni főpróba menetét is:

– A mécsest meggyújtottuk, lekapcsoltuk a lakás minden lámpáját, és örömmel láttuk, hogy a lámpás sötétben is jól világít. Én még tapsikoltam is!

Német kapocs

Német nyelvterületekről terjedt el a Martinsumzug, azaz a fáklyás felvonulás, amely Szent Márton emlékét őrzi, és a számos jó cselekedetét szimbolizáló fényt sugároz az emberek felé.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek