EUR: 351,14 Ft
CHF: 330,44 Ft
2020. július 03., péntek
Kornél, Soma

Egyéb XVII.kerület

Emlékek a XIII. századból

Csabarákosa középkori temploma ma már nem látható, a helyén a XX. század elején új református templom épült. Ám a több mint nyolcszáz éves temető újabb részlete került elő a csatornázási munkálatokat megelőző feltáráson a kerületben.

Az út alá benyúlva találták meg a régi templom szentélyét, a háttérben az új épület

Csabarákosa egyike a pesti síkság Árpád-kori településeinek, amelyek még a középkor folyamán elpusztultak. Ma ismét lakott terület, hiszen kerületünk egy része itt található. A Rákos-pataktól néhány száz méterre, egy kisebb magaslaton létesült, a számunkra ma oly kedves település feltehetően már a XIII. században elnéptelenedhetett, legalábbis többé nem szól róla írásos forrás, és az eddig talált régészeti leletek is ezt támasztják alá – olvasható a Budapesti Történeti Múzeum írásában, amely annak kapcsán készült, hogy a Rákoscsabai Református Egyházközség temploma melletti csatornázási munkálatok során eddig fel nem fedett emlékekre bukkantak. Tizenkét felnőtt és gyermek csontvázára, valamint bronz- és aranyékszerekre bukkantak a feltárás során.


A gyűrű még a feltárás közben az ujjpercen

Templomra templom

A falu középpontjában feltehetően a templom állhatott, amely romjaiban megélte a XIX. századot is – nem véletlen tehát, hogy 1904-ben a helyén építettek református templomot, valószínűleg elpusztítva a középkori épület maradványainak többségét.

A templom kutatása erősen korlátozott, azonban a középkori épületet körülvevő temető temetkezései szerencsésebben vészelték át az elmúlt nyolc évszázadot. Teljes feltárásra természetesen most sem került sor, azonban a csatornázást megelőző, Dudás Péter és Terei György vezette feltárás során az egykori szentélytől néhány méternyire eddig tizenkét temetkezést sikerült feltárni. A többségük melléklet nélküli volt, ám egynél négy S-végű hajkarikát és egy gyűrűt, egy másiknál ékszerek, egyszerűbb karikák és szintén S-végű hajkarikák láttak napvilágot. Ezek a leletek is a XII-XIII. századra keltezhetőek − derült ki összefoglalójukból.

Legalább két rétegben azonosíthatók temetkezések (fotók:Kovács Olivér, Budapesti Történeti Múzeum – Régészet Budapesten internetes honlap)

A feltárt temetkezések arról tanúskodnak, hogy viszonylag hosszabb időn át lehetett lakott a település. Az általános tapasztalatok szerint a hajdani templomot 20-30 méter sugarú körben ölelhette körbe a temetője, s ezt keretezte a falu.


Csabarákosa vége

Rákos-patak mellett jó volt lakni
(Fotó: Keresztesi Balázs)

A XIII. század második felétől csökkent a mai Budapest területén egykor lévő települések száma. Nyilván szerepet játszhatott az elnéptelenedésben a tatárjárás, de például a budai oldalon a szőlőtermesztés miatti parcellázás űzte el a korábbi lakókat. Ezen kívül számolhatunk Pest és az éppen ebben a században alapított Buda népességelszívó erejével is. Hogy Csabarákosán is ekkor szűnt volna meg az élet, még nem kezelhetjük tényként, ám a régészeti leletek egyelőre ezt támasztják alá.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Kupa vagy liga?

    Kupa vagy liga?

    Az Atomerőmű KSC Szekszárd jelezte az Európai Kosárlabda Szövetségnek, hogy a következő szezonban az Európa Kupa helyett az Euroligában szeretne indulni.

  • Mehetünk már szaunázni?

    Mehetünk már szaunázni?

    Az országszerte bevezetett enyhítéseknek köszönhetően sorra nyílnak a fürdők, beüzemelik a strandokon a termálmedencéket is és befűtötték a szaunákat.