EUR: 353,05 Ft
CHF: 332,23 Ft
2020. július 04., szombat
Ulrik

Egyéb Szekszárd

Faültetéssel tisztelegtek

A Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat Szekszárd koordinálásnak eredményeképpen, több szekszárdi intézmény összefogásának köszönhetően november 5-én egy faültetés keretében rótták le tiszteletüket a szociális munkások tevékenysége előtt. A szociális munka napja november 12-e, Kálóczi Andrea, a Rév szekszárdi vezetője elmondta, hogy fontos ez a nap számukra is, hiszen a szociális munkások a társadalom szélére rekedt tagjaival foglalkoznak és törődnek nap mint nap.

Tölgyfát ültettek a jelenlévők Fotó: Nagy Nándor

– A segítségre szorulók, szenvedélybetegek, fogyatékkal élők, a gyermekvédelemben élők, és akár pszichiátriai betegek, nem tudnak fellépni saját érdekükben sem, nemhogy annak érdekében, hogy esetleg elmesélhessék, hogy egy szociális munkás velük hogyan, mit tett. Ezért is mondhatom azt, hogy fontos, hogy egy napot adott nekünk a kormány arra, hogy egy picit emlékezzünk, figyeljünk magunkra, tudjunk pihenni és új lelkülettel tudjunk újra munkába állni. A szociális szakma egy nagyon fiatal szakma, és harminc évvel ezelőtt kezdődött itt városunkban szociálismunkás-képzés a helyi főiskolán. A szociális munka napjára emlékezve egy tölgyfát ültettünk el a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának szekszárdi campusa kertjében. Ezt követően egy ünnepi műsorral, gyertyagyújtással emlékeztünk – hangsúlyozta Kálóczi Andrea.


Itt kérhet segítséget

A Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat elsősorban az alkohol-, drog-, gyógyszer-függők, játékszenvedély-betegek, valamint hozzátartozóik alacsony küszöbű, nappali és közösségi ellátására vállalkozik. A Rév munkanapokon, hétfőtől csütörtökig 8.00-tól 16.30-ig, pénteken 8.00-tól 14.00-ig tart nyitva.
Cím: 7100 Szekszárd, Munkácsy u. 7/A.

Illusztráció: Pixabay

Címkék

Kapcsolódó Cikkek