2020. július 04., szombat
Ulrik

Extra

Fölszállott a páva – Jön a harmadik elődöntő

Péntek este folytatódik a harmadik elődöntővel a Fölszállott a páva gyermekévadának élő műsora a Duna Televízión. Magyarország egyetlen néptáncos és népzenei tehetségkutatójában most is négy kategóriában mutatja meg tudását az újabb 12 produkció, akik közül a decemberi középdöntőkbe a zsűri  juttatja tovább a legjobb hat produkciót. 

Táncos szólista és táncospár kategória:


Hajdu-Németh Balázs és Hajdu-Németh Ilona Amerikában születtek, hét éve költözött a család Budapestre. Ezért gyakran néznek otthon angol nyelvű filmeket, és a popcorn sem maradhat el. Inka imádja az Abba együttest, kívülről fújja a szövegeiket, míg Bali minden este, elalvás előtt Frank Sinatra dalokat hallgat. Három éves koruk óta néptáncolnak szüleik hatására, akik szintén táncosok. Bali már gyakorlott Pávás szereplő, nagyobb testvérükkel, Lacikával 2016-ban indultak a Sarjú banda tagjaiként. Most azonban a táncban szeretné kipróbálni magát, és mivel Inka még úgy sem volt a Pávában, gondolták eljött az ideje annak, hogy ő is részese legyen az élménynek.

Hajdu-Németh Balázs és Ilona
Fotó: MTVA/ Váradi Levente

 

A 14 éves Baka Levente egy Veszprém megyei kis településről, Papkesziről érkezett. Leírhatatlan boldogságot érez, amikor táncol. Álma, hogy egyszer egy színpadon táncolhasson példaképeivel, Kádár Ignáccal és Kovács Norbert Cimbivel. Levi mindent megtesz azért, hogy maga is néptáncoktató lehessen. Hogy kondival is bírja, gyakran jár futni, ahová édesapja biciklivel kíséri. Kettejük kapcsolata egészen különleges, így nem kérdés, hogy a Pávában ki támogatja majd az ifjú táncost.


Baka Levente
Fotó: MTVA/ Váradi Levente

 

A Fejér megyei Tácról érkezett a mezőny egyik legfiatalabb tagja a nyolc éves Trenka Máté, aki „már kicsinek megszerette a népzenét”. Meggyőződése, hogy az iskola is sokkal jobb volna, ha lenne benne néptánc. Máté egyébként nagyon segítőkész és barátságos fiú. Egyik legjobb élménye, a tavaly előtti királyi napokhoz köthető, ahol megismerkedett egy török csoporttal. Nagyon hamar összebarátkoztak, és megszerette a táncukat is. Bízik abban, hogy a tőlük kapott talizmán szerencsét hoz majd a Páva színpadán.

Trenka Máté
Fotó: MTVA/ Váradi Levente

 

Táncegyüttes kategória:

A szennai Zselic AMI Ördögcérna csoport névadója néptánctanáruk, Czigány Tamás. Fontosnak tartja már most felkészíteni a fiatalokat arra, hogy „az életben, bármit is csináljon az ember, a sikerek és kudarcok váltogatják egymást, ezért is lesz olyan kacskaringós az utunk, akár ez az indás növény”. A vidám csapat életében kiemelt szerepet kap a hagyományőrzés. Betlehemeznek, regölnek, háromkirályt járnak, pünkösdölnek, sőt szüreti felvonulásokon is részt vesznek. A táncot felszabadítónak találják, nem beszélve arról, hogy az ördögcérnás fiúk szerint a néptáncos lányok a legszebbek.

Zselic Ördögcérna csoport
Fotó: MTVA/ Váradi Levente

 

A nyíregyházi Tánctanoda Figurkák csoportjában, kisebbek és nagyobbak egyaránt jelen vannak. Ez azonban nem jelent akadályt számukra, hiszen nagyon szívesen segítenek egymásnak. A lányok vannak többségben, ahogyan ők mondanák „öt legény van talpon, a vidéken.” Közös nagy álmuk, hogy egyszer a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel próbálhassanak. Motiváltak, szorgalmasak, ügyesek, és izgalommal készülnek a nagy megmérettetésre.

Tánctanoda Figurkák csoport
Fotó: MTVA/ Váradi Levente

 

A debreceniek újra színre lépnek. Nem csupán egy táncegyüttesként, hanem egy igazi utánpótlás csoportként Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás néven. Náluk nem csak a próbateremben, de még az öltözőben is fergeteges a hangulat – az izzadságcseppek száma vetekszik a mosolyokéval. Az összetartó közösség mögött egy legalább annyira együttműködő szülői gárda áll, akik készek arra, hogy „morzsapartikat” szervezzenek, és ez által megünnepeljék a próbákba befektetett kemény munkát.

Debreceni Hajdú Utánpótlás
Fotó: MTVA/ Váradi Levente

 

Énekes szólista és énekegyüttes kategória: 

11 éves Bartók Miklós Dániel  Zsombón lakik, de Szatymazra jár iskolába, így odaköti minden. Legfőképp a barack. Hisz nagyon finom lekvárt lehet főzni belőle, ami az egyik kedvence. Négy éve énekel, imádja a versenyhelyzeteket és a vizet. Jó időben lent van a Tiszán és kajakozik, méghozzá versenyszerűen, télen pedig korcsolyázik, síel és snowboardozik. Alkalmanként rollerezik és deszkázik is. A sportokért rajongó fiú szereti a kihívásokat, épp ezért indult az idei Pávában is. Örülne, ha itt is olyan sikereket érhetne el, mint a kajakozásban, de ha egyet kívánhatna, az mégis az lenne, hogy édesanyja többet pihenhessen.

Bartók Miklós Dániel
Fotó: MTVA/ Váradi Levente

 

A székelyudvarhelyi Nyitnikék tagjai, Csiki Zsófia, Deák Boglárka és Tifán Anna óvodás koruk óta énekelnek. Két évvel ezelőtt, a tanárnőjük fejéből pattant ki az ötlet, hogy mi lenne, ha összeállnának? Így alakult meg a Nyitnikék, és egy szoros barátság. Amikor nem próbálnak, akkor is szívesen töltenek együtt időt. Játszanak, beszélgetnek, nevetgélnek, és nem titok, olykor előfordul, hogy még civakodnak is. Ha lehetőségük lenne rá, megszavaznák iskolájukban az egyenruhát, hogy mindenki egyforma legyen, és egyenlő esélyekkel indulhasson. Illetve minden iskolai napba beiktatnának egy közös nagy filmnézést.

Nyitnikék
Fotó: MTVA/ Váradi Levente

 

A ráckevei Nagy Eszter és a felsőörsi Szerdahelyi Luca kiskoruk óta ismerik egymást. Míg Eszter éneklés közben vidámabbnak és szabadabbnak érzi magát, addig Luca nyugodtabbnak, békésebbnek. Tanáruk, Zsikó Zsuzsa, a Páva egykori versenyzője. A lányok gyakran merítenek erőt egymásból, elég, ha összenéznek és egymásra mosolyognak. Ráadásul van egy titkos kézfogásuk is, amiről a szüleiken kívül, csak nekünk meséltek.

Nagy Eszter és Szerdahelyi Luca
Fotó: MTVA/ Váradi Levente

 

Hangszeres szólista és zenekarok kategória:

A szerbiai Adáról érkezett a Bodros Tamburazenekar. Céljuk elsősorban az, hogy népszerűsítsék ezt a különleges hangzású hangszert. A tambura hangját olyannyira gyönyörűnek találják, hogy azt mindenkinek hallania kellene – erre pedig a Páva színpada a legalkalmasabb. A hagyományőrzést a világ egyik legmenőbb dolgának tartják, és örömmel tanulnak az idősebbektől.

Bodros Tamburazenekar
Fotó: MTVA/ Váradi Levente

 

A most már hét éve Budapesten élő Hajdu-Németh Lacika számára nem idegen a Páva színpada. 2015-ben hegedűs szólistaként jutott a középdöntőig, míg 2016-ban a Sarjú bandával a döntőig menetelt. Úgy gondolta, megérett az idő arra, hogy ismét nyeregbe szálljon, és megmérettesse magát a hangszeres szólisták kategóriájában. Nagyon hálás a műsornak, hiszen ugyanúgy, ahogyan neki, még nagyon sok tehetséges fiatalnak ad lehetőséget a megmutatkozásra.

Hajdu-Németh László
Fotó: MTVA/ Váradi Levente

 

Codobanda, azaz három fiú és egy nagybőgő, egy brácsa, egy hegedű. Ez volt a hagyományos vonószenekari felállás, avagy a 10 húros banda Magyarpalatkán, amely az erdélyi Mezőség legjelentősebb zenészközpontja. A hagyomány pedig apáról fiúra száll, a Fölszállott a pávában pedig most a legifjabbak állnak színpadra, Szamosújvárról.

CodoBanda
Fotó: MTVA/ Váradi Levente

 

Kapcsolódó cikkek: 

Kapcsolódó Cikkek

  • A brit király eltűntnek hitt levele: Olyan, mintha kialudt volna egy fény a családunkból

    A brit király eltűntnek hitt levele: Olyan, mintha kialudt volna egy fény a családunkból

    Szinte mindenki ismeri VI. György brit király történetét (már csak a 4 Oscar-díjas A király beszéde című nagysikerű filmből is, Colin Firth remekbe szabott alakításával), aki annak köszönhetően lett uralkodó, hogy bátyja, VIII. Eduárd a trón helyett inkább a szerelmet választotta. Györgynek pedig nem csupán a monarchia megtépázott hírnevét kellett rendbe hoznia, de a II.

  • Fordulat! Itt tér vissza Joshi Bharat

    Fordulat! Itt tér vissza Joshi Bharat

    Joshi Bharat vezetésével új, saját gyártású műsort indít a LifeTV. Július 20-tól minden hétköznap 17:00-kor kerül képernyőre az Őszintén!

  • Szigorítani kellett az állatmenhelynek a vírus miatt

    Szigorítani kellett az állatmenhelynek a vírus miatt

    A járvány idején is rengeteg kutyus került menhelyre, de sok négylábú talált gazdira is. A Rex Állatszigeten is pörgött az örökbefogadás a karantén alatt, de a szabályokon szigorítani kellett, ugyanis volt olyan, aki csak azért akart állatot tartani, hogyha Magyarországon is bevezetik a kijárási tilalmat, legyen indoka kimozdulni.