EUR: 352,69 Ft
CHF: 331,75 Ft
2020. július 11., szombat
Nóra, Lili

Egyéb Ózd

Harmincéves a Laurum Blockflöte Együttes

Olyan gyerekeknek adott a kezébe furulyát Nagy Károly zenetanár, akiket valamilyen okból nem vettek fel az ózdi zeneiskolába. Belőlük alakított együttest, majd áttértek a blockflöte hangszerre, és barokk, valamint reneszánsz művekre specializálódtak. Mindez 1986-ban történt, és azóta – ha sok nehézség árán is, de – működnek, és most megünnepelték fennállásuk három évtizedes jubileumát.

– Alsó tagozatos gyerekeket karoltam fel, akiket láthatóan érdekelt a zene, de az akkor túlzsúfolt városi zeneiskolába nem kerültek be. Úgy döntöttem, nem szabad tőlük elvenni a lehetőséget, és erre a lépésemre a mai napig büszke vagyok. Ők pedig azzal hálálják meg, hogy máig együtt zenélünk – nyilatkozta a Laurum Blöckflöte Együttes művészeti vezetője és menedzsere.


Csodás koncerthelyszínek

Nagy Károly a kezdetektől minden fellépést precízen dokumentált, az így keletkezett iratanyag pedig most jól jön annak a szerzőnek, aki elvállalja történetük megírását. A harminc év alatt állandó szereplői lettek a keszthelyi Festetics-kastélynak, de koncerteztek a Budapest Sportcsarnokban, a budai Várban, a Magyar Tudományos Akadémián vagy Lillafüreden, a Palota-szállóban is az 1400–1700-as évek zenéjével. Egyik legnagyobb sikerük volt, hogy eljutottak a budapesti Európa Fesztiválra, ahol 53 ország képviseltette magát.

Az első csoportból a mai napig együtt zenél dr. Kovács Orsolya – aki a Laurum nevet javasolta, amit a mai napig használnak –, Pázmándi Norbert, Tóth Szilvia és Tóth Mária. Jelenleg 11 tagból áll az együttes, de a fellépési létszámot mindig a helyszín és az igények határozzák meg. Van olyan meghívás, amikor hárman játszanak, máskor a teljes zenekar. Eleinte gondot okozott a korabeli kották beszerzése, ami viszont hozzájuk került, azt gyorsan megtanulták, és szerepeltették repertoárjukban. Az utóbbi években szoros szakmai kapcsolatba kerültek a nemzetközi hírű blockflöteművésszel, Kállay Gáborral, aki több zenedarabot írt számukra, sőt esetenként közös fellépést is vállal velük.

Szakmai elismerések

Munkájuk jutalma idáig négy nívódíj volt, és országos blockflöte versenyt is nyertek. Több CD-jük jelent meg, élő műsorban szerepeltek a Bartók rádióban, de a művészeti vezető azt is különleges sikernek tekinti, hogy dr. Czoma László igazgatósága idején ők adtak zenei aláfestést a Festetics-kastély éjszakai tárlatvezetéséhez. Összességében túl vannak a hatszáz fellépésen.

Nagy Károly a sikerek ellenére mégsem elégedett, mert nincs meg a szakmai utánpótlás. Manapság a fiatalokat nemcsak a sportolásra, de a zenélésre is nehéz rávenni, többségük megelégszik a számítógép kezelésével. Ezenkívül egyre kisebb az igény a barokk és a reneszánsz zene iránt, ami fellépéseik számának csökkenésében mutatkozik meg. Ózdon sem kapnak sikereikhez méltó elismerést, hiszen a zenekari próbákat vagy a zenekarvezető lakásán, vagy az evangélikus gyülekezet közösségi termében tudják megtartani. Az egyház tagjaival jó viszonyt ápolnak, többször adtak koncertet az evangélikus templomban.


Hangszerkiállítás

Nagy Károly hivatásának rabja, amit munkahelyén, az Ózdi Petőfi Sándor Általános Iskolában látható hangszerkiállítás is bizonyít. Két éve az azóta elhunyt igazgató, Rusznyák János beszélte rá, hogy náluk rendszerezze gyűjteményét. Így tett közszemlére 444 hangszert, amelyek között  blockflöték, furulyák, hárfák, citerák, buzukik, rézfúvós hangszerek és szintetizátorok is vannak.

Fotó: Nagy Károly
Blockflöték és furulyák a kiállításon

Fotó: Palotai István
Képalá: Zenéjükkel az 1400-1700-as éveket idézik

Fotó: Palotai István
Nagy Károly művészeti vezető vezényli a Laurum Blockflöte Együttest

Fotó: Palotai István
Kállay Gábor ének- és blockflöte művész Bodza Klára nótaénekessel köszöntötte a jubilánsokat

Fotó: Palotai István
 Riz Gábor (balra) országgyűlési képviselő figyelemmel kíséri az együttes munkáját

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.