EUR: 353,12 Ft
CHF: 332,13 Ft
2020. július 10., péntek
Amália

Egyéb IX.kerület

Ingyenes felvilágosítás gyerekeknek az AIDS-ről

Az Egészségügyi Világszervezet 1988-ban december elsejét az AIDS elleni küzdelem világnapjává nyilvánította. A Ferencvárosi Művelődési Központban most pár nappal előbb, november 29-én tartanak egész napos programot a kerületi iskolások számára.

Ezzel a betegséggel mindannyiunknak foglalkozni kell, hiszen tévhit az, hogy az AIDS csak a világ más részein jelent problémát. Az AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) a HIV vírus által előidézett betegség, amelyet 1981-ben azonosítottak, de már jóval régebben megjelent. A vírus az immunrendszer sejtjeit pusztítja, ezzel elősegítve fertőzések és a daganatok megjelenését. A tünetek általában évekkel – átlagosan öt évvel – a fertőzés után jelentkeznek, de időközben a fertőzöttek továbbadhatják a vírust. Ez megtörténhet direkt nyálkahártya-kontaktussal vagy különböző testnedvek, például vér, ondó, hüvelyváladék, előváladék és anyatej által. A fertőzés bekövetkezhet közösülés, vérátömlesztés során, fertőzött injekciós tű által, anya és csecsemő között a terhesség, szülés és szoptatás alatt, vagy ha a fent említett folyadékok valamelyike egy nyálkahártya- vagy bőrsérüléssel érintkezik. A  becsült adatok szerint több mint 35 millió HIV-pozitív ember él a világon, a fertőzöttek száma pedig folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. Hazánkban több mint 300 regisztrált HIV-pozitív személyt tartanak számon. A világnap kapcsán 29-én 9 órától előadásokkal, tanácsadásokkal, workshopokkal, kreatív műhellyel, ingyenes anonim szűréssel várják a kerületi iskolásokat.


A HIV vírus már kezelhető

Bár amikor az AIDS betegség már kialakult, általában gyógyíthatatlan, az azt előidéző HIV vírus – amennyiben időben felismerik – még kezelhető. Ma már igen nagy hatékonyságú gyógyszerek léteznek, amelyekkel a vírus szaporodása jelentős mértékben lelassítható, sőt ma már a vírusfertőzés is megszüntethető. A vírus szaporodását gátló gyógyszerek nem gyógyítják meg a HIV-fertőzést, de nagy mértékben lelassítják az immunrendszer pusztulását. A HIV-fertőzés ilyen módon kezelhető, sőt egyre inkább gyógyítható krónikus fertőzés.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.