EUR: 353,05 Ft
CHF: 332,23 Ft
2020. július 05., vasárnap
Emese, Sarolta

Külföld

Ismerje meg a modern büntetőjog megalapozóját

Immáron kétszázhuszonöt éve, 1794. november 28-án halt meg Cesare Beccaria olasz jogtudós, gondolkodó, a modern büntetőjog megalapozója, a halálbüntetés eltörlésének szószólója.

Beccaria 1738. március 15-én Milánóban született egy szerény jövedelmű arisztokrata család sarjaként. Nyolcéves korától a jezsuitáknál tanult, jogi diplomáját a Paviai Egyetemen szerezte meg. 1761-ben barátaival, Pietro és Alessandro Verrivel és Luigi Lambertenghivel megalakították a felvilágosult gondolkodókat tömörítő Öklök Akadémiája társaságot, amely a gazdasági zűrzavar, a bürokratikus zsarnokság, a vallási szűklátókörűség és a tudálékosság elleni harcot tűzte zászlajára. Gondolataikat az 1764-ben alapított Il Café folyóiratban tették közzé, a névtelenül publikáló szerzők – köztük Beccaria – a francia felvilágosodás eszméit népszerűsítették.


Az európai felvilágosult értelmiségét az 1760-as évek elején egy toulouse-i protestáns kereskedő, Jean Calas ügye tartotta izgalomban. A férfi fia 1761-ben öngyilkos lett, de a városban az a hír terjedt el, hogy apja akasztotta fel, mert a fiú át akart térni a katolikus hitre, hogy ügyvéd lehessen. (A protestánsoknak szabad vallásgyakorlatot biztosító nantes-i ediktum visszavonása, a 17. század vége óta a hugenották el voltak tiltva e foglalkozás gyakorlásától.) A vádlott a kínvallatás ellenére is ártatlanságát hangoztatta, ennek ellenére 1762 márciusában halálra ítélték, és nyilvánosan kerékbe törték. Özvegye Voltaire-t kereste meg, hogy segítsen férje rehabilitálásában, s neki két évvel később sikerült keresztülvinnie az ítélet megsemmisítését, a családnak kártérítést fizettek.

Az eset Beccaria figyelmét is felkeltette, és a Verri fivérek javaslatára kritikai vizsgálat alá vette a büntetőjogot. (Ezen a téren addig nem volt tapasztalata, első értekezését 1762-ben a milánói hercegség pénzügyi reformjáról írta.) Így született meg 1764-ben az olasz felvilágosodás legnagyobb nemzetközi hatású műve, a modern büntetőjogot megalapozó A bűnökről és büntetésekről (Dei delitti e delle pene). Az első kiadás még név nélkül jelent meg, s az 1766-os francia fordítás után vált nemzetközileg is ismertté, ezután fél év alatt hétszer is kiadták, és számos nyelvre lefordították. A Vatikán figyelmét sem kerülte el, 1766-ban felvették a tiltott könyvek (Index Librorum Prohibitorum) listájára, ahonnan csak kétszáz évvel később törölték, amerikai kiadása 1777-ben jelent meg.


A büntető intézkedések irányelveit első ízben tömören és rendszerezetten megfogalmazó értekezés két legjelentősebb gondolata a halálbüntetés és a kínvallatás eltörlése volt. Beccaria műve nagy hatást gyakorolt a büntetőjog reformjára egész Európában, számos gondolata bekerült az Emberi Jogok Nyilatkozatába, az amerikai alapító atyák is hivatkoztak rá az Egyesült Államok alkotmányának megfogalmazásakor. Eszméi hatására kezdődtek el a bírósági és a fegyházrendszer radikális reformjai, indultak meg és többségükben eredményesen zárultak a rehabilitációs perek.

A felvilágosodás filozófiai és politikai következtetéseit a büntetőjog nyelvére lefordító értekezésében Beccaria kifejtette: a kormányzati intézkedéseknek az emberek többségének javát kell szolgálniuk, a büntetéseknek pedig annyira kell szigorúnak lenniük, hogy általuk fenntartható legyen a rend és a biztonság, és hogy visszatartsák a bűnözőket az újabb bűncselekményektől, a társadalom többi tagját a bűn gondolatától. Törvényben kell rögzíteni, hogy mely cselekmények tekinthetők bűncselekménynek, és a büntetés szigorúságának arányban kell állnia az elkövetett bűn súlyosságával. A modern gondolkodók közül elsőként vetette el a kínzásokat és a halálbüntetést (amelynek korabeli bevett módjai a lefejezés, az akasztás, továbbá a rendkívül kegyetlen kerékbetörés, megégetés, felnégyelés és megkövezés voltak). Művének köszönhető, hogy Habsburg Lipót toszkánai nagyherceg 1786-ban a világon elsőként megszüntette a halálbüntetést, és a kivégzőeszközöket is megsemmisíttette.

Beccaria a kor egyik legtekintélyesebb tudósává vált, akit szívesen láttak Párizsban, de meghívta udvarába II. József császár és Nagy Katalin orosz cárnő is. A visszahúzódó természetű Beccaria rosszul viselte a népszerűséget, párizsi útját súlyos honvágya miatt megszakította, az orosz cárnő meghívását visszautasította.

Az egyik legjelentősebb jogtudományi alapmű szerzőjét többen ösztönözték munkája folytatására, de ő inkább a gazdaságtudományt és a csendes hivatalnokéletet választotta. 1768-tól a Milánói Egyetem közgazdasági és kereskedelmi tanszékén adott elő. Közgazdasági elemzéseit – amelyekben a munkamegosztásról, illetve az élelmiszer-ellátás és a népesség kapcsolatáról is értekezik – A közgazdaságtan elemei címmel posztumusz jelentették meg 1804-ben. 1771-től Milánó Gazdasági Főtanácsának tagja volt, e tisztségében válthatta valóra az Öklök Akadémiájának tagjaként megfogalmazott reformelképzeléseit. A mértékrendszerekről írt tanulmánya szerepet játszott Franciaországnak a metrikus rendszerre való áttérésében.

Beccaria életének utolsó éveiben egészsége meggyengült, kedélybetegsége kiújult, 1794. november 28-án, ötvenhat éves korában, szülővárosában halt meg. Milánó 1871-ben jelképesen az előtt a törvénypalota előtt emelt szobrot a gondolkodónak, amelynek erkélyéről egykor a halálos ítéleteket kihirdették – akkoriban erre olykor naponta hatszor is sor került. Beccaria egy olyan korban emelt szót a halálbüntetés eltörléséért, és tagadta nyíltan az akasztófa jogszerűségét, amikor a halálbüntetésre úgy tekintettek, mint a társadalom biztonságának alapjára és biztosítékára.

Kapcsolódó Cikkek