2020. március 30., hétfő
Zalán

Belföld

Karácsony Gergely helyettesei kétszázmillióval kerülnek majd többe az adófizetőknek

Karácsony Gergely pusztán azzal a lépéssel, hogy Tarlós Istvánnal szemben, háromról ötre emelte a helyettesei számát, ráadásul megnövelte azok fizetését és illetményeit maximalizálta, a teljes önkormányzati ciklusra máris 200 millió forint többlettel terhelte meg a fővárosi költségvetést.

Vagyis, a magyar adófizető embereket. Azt a költségvetést növelte, amit a kampányban nem győzött szidni, de egyértelmű, hogy a hatalomba kerülése után egyből eloszlott minden aggálya. Most viszont azt mondta Karácsony: helyettesei a város érdekét szolgálják, fizetésük pedig nem tétel a fővárosi költségvetésnek. Ötből három helyettesének egyébként semmilyen városvezetési tapasztalata nincs – foglalja össze az Origo.

Mint arról a Lokál is beszámolt, kedden hivatalosan is felállt a Karácsony Gergely-vezette ellenzéki többségű fővárosi közgyűlés. Öt helyettese lesz Karácsonynak: Gy. Németh Erzsébet (DK), Tüttő Kata (MSZP), Dorosz Dávid (Párbeszéd), Kerpel-Fronius Gábor (Momentum), Kiss Ambrus (független). Jól látható, hogy a 2010 előtti időszak jön vissza a Fővárosi Közgyűlésbe, ugyanis Gy. Németh Erzsébet Gyurcsány embere, Tüttő Kata, a Hagyó-korszakban a közbeszerzési bizottság vezetője volt, Kiss Ambrus pedig Gyurcsány és Bajnai Gordon tanácsadója volt. Gy. Némethet és Tüttőt ráadásul Karácsony egy hangfelvételen élesen kritizálta. A Fidesz–KDNP képviselői  nem támogatták az öt helyettes megválasztását.

Már az első napon látszik, hogy a hangzatos kampányígéretek betartását háttérbe szorította a saját fizetésük növelése, illetve azoknak az ellenzéki politikusoknak a vezető pozícióba emelése, akikről a főpolgármester korábban még lesajnálóan beszélt – írja az Origo.


A keddi alakuló közgyűlés második pontjában tárgyalták a főpolgármester illetményét, valamint választották meg a főpolgármester-helyetteseket, akiknek az illetményéről is döntöttek. Az előterjesztést Karácsony Gergely nyújtotta be, amiből kiderült mennyit kapnak majd.

Ennyit keresnek Karácsonyék:

A főpolgármester fizetése: 1 296 300 forint + 194 445 forint költségtérítés

A főpolgármester-helyettesek fizetése: 1 166 700  forint + 175 005 forint költségtérítés

Pluszjuttatások: hivatali autó (magáncélra is), telefon és internet

Az új kiadásokkal kapcsolatban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány felhívta a figyelmet, hogy míg az illetmények tekintetében a főpolgármester esetében nem, addig a helyetteseknél lehetőség van a differenciálásra, azaz eldönthető, hogy a főpolgármester-helyettes a főpolgármester illetményének 70-90 százalékra jogosult-e.  Tarlós István három helyetteseinek 70-75, illetve 80 százalékos illetményt szavazott meg a közgyűlés, míg Karácsony Gergelynél kivétel nélkül mind az öten a legmagasabb, 90 százalékos összeget kaphatják – ismerteti az Origo

Ezek alapján a fizetések a most felállt testület vezetőinél összesen évente közel elérik a 100 millió forintot,
szemben a Tarlós-éra 58 milliós tételével. Nem számítva az egyéb juttatásokat (gépjárműhasználat,
telefon, stb.) ez a budapestieknek öt év alatt 201 millió forintnyi többletkiadást jelent majd. 

A portál kitér arra is, hogy azt sem árt megemlíteni, hogy Karácsony Gergely 5 helyettese közül háromnak semmilyen városvezetési tapasztalata nincsen. Az új főpolgármesternek pedig hatalomra kerülve hirtelen eltűntek az aggályai a fővárosi költségvetést illetően. Kijelentette ugyanis, hogy a főpolgármester-helyettesek a város érdekét szolgálják, fizetésük pedig nem tétel a fővárosi költségvetésnek. Magyarán most, hogy a balliberális ellenzék van hatalmon, már nem számít, hogy 200 millióval többet költenek a helyettesek fizetésére.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek