2020. július 06., hétfő
Csaba

Egyéb IV.kerület

Karácsonykor irány Nagymad!

Már hagyománnyá vált, hogy karácsony közeledtével összefog az Újpest-család, ezzel szebbé téve azok ünnepét is, akiknek nélkülözniük kell a hétköznapokban. A korábbi évek hagyományát folytatva a futballklub egy felvidéki magyar község, Nagymad lakóinak gyűjt.

2016-ben Borotán jártak a lilák

A klub eddig Törökbecse, Borota, Tóalmás, tavaly pedig Csenger lakóit lepte meg ajándékokkal, most viszont átlépi a határt, és a Dunaszerdahely melletti, alig 600 fős településre látogat: Nagymadra. A községben élő gyermekek és felnőttek részére új vagy használt, de még jó állapotban lévő játékokat, könyveket, ruhákat, valamint tartós élelmiszereket visznek, várják a felajánlásokat. Az összegyűlt adományokat a klub játékosai és vezetői  december 17-én, kedden személyesen viszik el a településre. Nagymad közösségi házában az átadás mellett meleg ételt is osztanak majd a játékosok a rászorulóknak.

Most is főznek majd a játékosok

Hol lehet leadni a felajánlásokat?
A Szusza Ferenc Stadion recepcióján, illetve a Tara Meditációs Központ és Közösség épületében.

 

Pontosan mikor lehet leadni?
Hétköznapokon reggel 8 és este 19 óra között a Szusza Ferenc Stadion recepcióján, valamint a Tara Meditációs Központ és Közösség épületében, a központ által tartott foglalkozások ideje alatt vagy a velük előre egyeztetett időpontban.

 

Meddig lehet leadni a felajánlásokat?
Az akció és a gyűjtés december 13-áig tart.

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Kupa vagy liga?

    Kupa vagy liga?

    Az Atomerőmű KSC Szekszárd jelezte az Európai Kosárlabda Szövetségnek, hogy a következő szezonban az Európa Kupa helyett az Euroligában szeretne indulni.

  • Mehetünk már szaunázni?

    Mehetünk már szaunázni?

    Az országszerte bevezetett enyhítéseknek köszönhetően sorra nyílnak a fürdők, beüzemelik a strandokon a termálmedencéket is és befűtötték a szaunákat.