2020. július 02., csütörtök
Ottó

Belföld

Kiderült, ki zsarolhatta Borkait

P. József volt válogatott labdarúgó, a DK korábbi önkormányzati képviselőjelöltje zsarolhatta meg a választási kampányban szexbotrányba keveredett Borkai Zsoltot. A megzsarolt politikus azóta lemondott polgármesteri címéről, és kilépett a Fideszből. P. József és társai ellen zsarolás miatt nyomoznak.

A Nemzeti Sport információi szerint a hatóságok hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt több személyt, köztük két prostituáltat és a korábbi válogatott labdarúgót, P. Józsefet is előállították. Utóbbit P. József ügyvédje megerősítette az újságnak.


A sportlap szerint az eljárás összefügg a Borkai Zsoltról készült erotikus felvételekkel, amelyek hatására a választások után lemondott polgármesteri posztjáról Győrben. Borkait hónapokkal ezelőtt kereste meg P. József, és közölte vele, kompromittáló felvételek kerültek a birtokába, amelyeket bizonyos ellenszolgáltatás fejében hajlandó átadni. Az üzletből azonban semmi sem lett, helyette nyomozás indult.

A 66 éves P. József a 70-es, 80-as években főleg a Győri ETO játékosa volt, de a Budapest Honvédban és egy belga klubban is futballozott, a válogatottban 14-szer szerepelt. Az előállított egykori labdarúgó a 24.hu-nak elismerte, hogy ő adta át a felvételeket Borkainak, de tagadta, hogy zsarolta Borkait. Az Origo szerint P. József egyébként Gyurcsány Ferenc pártja, a DK színeiben indult képviselőjelöltként a 2014-es önkormányzati választáson.


Mint ismeretes, az önkormányzati választások előtt több videófelvétel is megjelent Borkai Zsoltról, amelyeken a győri polgármester intim helyzetben látható. Ennek ellenére Borkait újraválasztották, de a botrány hatására előbb kilépett a Fideszből, majd polgármesteri címéről is lemondott.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek